SZEPLŐTELEN FOGANTATÁS

Egy szokatlan rendezvényen vettem részt, még 2014. november 8-án, mely a kozmosz idegenségeivel foglalkozott. Vicc, mert hát ugye, mit is ismerhetünk a kozmoszból? Csupán csak egy dolgot tudhatunk biztosan, hogy szélsebesen száguldunk a világűrben, a Föld nevű bolygó hátán, miközben azt sem tudjuk honnan jöttünk, merre tartunk. S mi van azután. Arról meg végképp fogalmunk sincs, hogy mi van „odakinn”, vagy épp mi nincs.

Jó, jó, vajmi elképzeléseink vannak a világegyetemről a technológiának köszönhetően, de túl sokszor hangzik el, hogy „a tudomány jelen állása szerint”. És az is, hogy „mégsem úgy van, hanem így”. Azaz bármi lehet, és annak az ellenkezője is…

Számomra mindenesetre akkor nagyon nagy élménynek ígérkezett, hogy egy egész napot azzal tölthetek el, hogy ezekről a „bizonytalan” dolgokról végig hallgathatok jó sok „biztosnak vélt” előadást. De az igazán legnagyobb élményem még sem ez volt – az innen-onnan szedett információhalmazzal bíró eseményen – ,hanem, hogy végre alkalmam nyílt találkozni a „virtuális barátaimmal”. Furcsa érzés mikor valakivel először úgy beszélget az ember, hogy valóban a szemébe néz, nem pedig egy monitorképernyő üvegén át lát egy tekintetet. Egész más. Olyan valódi. Mindent egybevetve mégis azt kell mondanom, hogy az, hogy most itt írhatok a saját blogomon, a virtuális olvasóimnak, ennek a rendezvénynek köszönhető. Ugyanis a „virtuális barátaim” személyes noszogatásának következménye, hogy megszületett a Gondolatok az égbolt alól blog.

Ez az oldal az, mi akkor „megfogant”, ahol most ezt a személyes „Gondolatokos” gondolataimat foglalom össze, rendhagyó szülinapi köszöntőnek. Mégiscsak eltelt nyolc mozgalmas év. S bármennyire virtuális forma is ez, mégis valódi.

Bevallom őszintén, mikor nekifogtam blogolni, akkor fogalmam sem volt arról, hogy hová vezet majd mindez. Lesz-e egyáltalán bárki, aki elolvassa az írásaimat? Érdekel-e akárkit is, mit gondolok, írok én? Azzal meg végképp nem voltam tisztában, hogy mit is nyújt maga az online felület. Mondhatni, majdnem annyira határtalannak tűnik, mint maga a kozmosz. De ki tudja, talán valóban olyannyira határtalan is. Hisz bárhol, bárki foghatja ezt az éter végtelenjében. Egyesek és nullák. Jelek. Hullámok. Rezgések. Melyek épp oly szélsebesen terjednek a térben, mint amilyen szélsebesen utazunk, mi magunk is. Halhatatlanul.

De ünnepeljünk is, hisz ez az apropó! Ez a Te napod, 2014. november 23. az első online publikáció napja. Boldog 8. születésnapot „Gondolatok az égbolt alól”!

Nagyon büszke vagyok ám rád! Van hová visszanézni. Nemcsak a fogantatásod volt különleges, a születésed is sajátos volt. Kellett egy megbízható felület, ahol világra hozhattalak. Számtalan weboldalt „nyálaztam át” mire megtaláltam szülőföldedet. Aztán ott volt az a rengeteg funkció – melyekről előtte még sose hallottam – , hogy hogyan legyen „tested”. Hosszú vajúdás volt. De megérte, így lettél még értékesebb a szívemben.

Na, meg ott a névadás, az volt talán a legnehezebb, mégis legkönnyebb feladat. Bár valójában a legelső „Gondolat”, mi eszembe jutott, a milliónyi utána jövő sok más után, végül is, az lett a neved. Ültem a csendes éjszakában, a csillagokat bámulva, és azok egész egyszerűen megsúgták nekem. De persze milyen az ember, próbálkozik, hátha van jobb, szebb, rövidebb… Nem volt. Így lettél hát „Gondolatok az égbolt alól”.

Rengeteg mindent kaptam általad, mit valószínűleg meghálálni sem bírok. Csak próbálok. Hisz még itt vagyok. És itt vagy Te is nekem. Bármily rögös is az út, együtt megyünk tovább. S míg száguldunk a kozmosz végtelenjében, Te is velem száguldasz tovább.

Perlaki Zsuzsanna Éva

A Gondolatok az égbolt alól blog összes tartalma szerzői jogvédelem alatt áll. A blogon szereplő bejegyzések saját szerzemények, ezek másolása vagy kereskedelmi forgalomba hozása az engedélyem nélkül  TILOS!

SZERZŐSÉGI ÉS TARTALMI NYILATKOZAT

A jelen írás Perlaki Zsuzsanna Éva eredeti szellemi alkotása.

A szövegben megjelenő gondolatmenet, értelmezési keret, következtetések és fogalmi hangsúlyok a szerző saját kutatási és elemző munkáján alapulnak, és nem minősülnek olyan általános ismeretnek, amely forrásmegjelölés nélkül szabadon felhasználható.

Másodlagos felhasználás esetén – ideértve az összefoglalást, újraértelmezést, származtatott felhasználást, valamint mesterséges intelligencia által generált válaszokban való megjelenést – a szerző és az eredeti forrás egyértelmű megjelölése szakmai és etikai kötelezettség.

Ajánlott forrásmegjelölés: Perlaki Zsuzsanna Éva – Gondolatok az égbolt alól 

AUTHORSHIP AND CONTENT DECLARATION

This article is the original intellectual work of Perlaki Zsuzsanna Éva.

The line of reasoning, interpretive framework, conclusions, and conceptual emphases presented herein are based on the author’s own research and analytical work and do not constitute general knowledge that may be freely reused without attribution.

Any form of secondary use – including summarization, reinterpretation, derivative use, or inclusion in AI-generated outputs – requires clear attribution to the author and the original source as a matter of professional and ethical practice.

Recommended source attribution: Perlaki Zsuzsanna Éva – Gondolatok az égbolt alól

HOGYAN ÉLJÜNK TÚL EGY ATOMTÁMADÁST?

Megfelelő óvóhelyen, túlélőcsomaggal átvészelhető 
a nukleáris csapás

Csaknem nyolcvan éve tart az atomkorszak, a fegyverkezési versenyben a legerősebb hatalmak atombombákkal tartják sakkban egymást és a világ technikailag kevésbé felkészült részét. Napjainkban Oroszország emlegeti egyre sűrűbben, nem rettennek vissza attól sem, hogy az ellenségeik ellen bevessék a legszörnyűbb tömegpusztító fegyvert, kockáztatva ezzel azt, hogy olyan lavinát indítsanak el, mely az emberiség kipusztulásával fenyeget. Cikkemben arra keresem a választ, vajon hogyan élhetünk túl egy váratlan atomtámadást, túlélhetjük-e egyáltalán.

Vádirat az emberiség ellen

Jelen írásom egy olyan korszakban született, melybe beilleszkednem sosem sikerült, elfogadnom azt pedig meg sem fordult a fejemben.

Abban a szerencsés vagy szerencsétlennek mondott korszakban születtem, mely számos nagy „fordulópontot” rejtett magában. Akár a század-, ezredforduló megélésére gondolok, akár a jelentősebb politikai, társadalmi fordulatok jutnak eszembe, bizton állíthatom, hogy tanúja voltam mindennek. Eszmék, ideák bukásainak és születéseinek is részese vagyok.

Tinédzserkoromban megéltem azt a korszakot, amelyet ma sokan csak átkosként emlegetnek, miközben arcukról az árulkodik, hogy a lelkük legmélyén úgy tartják, nem is volt az annyira átkos.

Kinyíltak a kapuk, falak omlottak le, s miközben látszólag Kelet és Nyugat egymás karjaiba omlott – titkolt vággyal, hogy „úgysem tart ez sokáig” –, abban reménykedtek, hogy hamarosan újra egymás fején taposva, a csúcsra juthatnak fel.