Édesanyám emlékére
Van az a
pont, amikor „kisiklik” a villamos. Hiába tűnik látszatra minden frankónak, ha
a mélyére nézünk a dolgoknak, időnként azzal kell szembesülnünk, hogy ami kívül
csicsa, az bizony sokszor belül rohad. Lehet az alma csábítóan piros, de ha
beleharapsz, és megérzed, hogy belül penészes, kiköpöd rögtön.
Nálam ez a
„penészesalma-darab” egy döbbenetes nyilatkozat volt. Teljesen felkavarta a
gyomromat. A kormány operatív törzsének egyik szócsöve, Müller Cecília országos
tisztifőorvos szájából hangzott el május végén: „Magyarországon nem volt
ellátatlan beteg, nem feküdt senki a kórházak folyosóin.”
Hetek óta
görcsben van a gyomrom, szorít a torkom, mert üvölteni tudnék. Őrjöngeni, de
nem lehet. Édesanyám április 13-án örök nyugalomra tért. Májusban nem
gyújthattuk meg a 70 szál gyertyát. Halálához hosszú út vezetett, mely tele
volt újabb és újabb kihívásokkal és betegségekkel. Elviselhetetlen fájdalommal
kellett megküzdenie, és a pandémia kezdete óta több ízben kellett hozzá
ügyeletet vagy mentőt hívni, mert sem háziorvos, sem szakorvos nem volt
elérhető. Április 14-re kapott végre időpontot a kórházi kezelésre, de ezt már
nem tudta igénybe venni, egy nappal előtte, éjjel ment el örökre.
Nem
részletezem, hogy az elmúlt egy évben hány alkalommal nem kapott érdemi
segítséget az édesanyám az alapbetegsége kapcsán az egészségügytől. Azt pedig
még inkább nem, hogy alkalmanként miken megy keresztül az ember, amikor már
órák óta várja a mentőt a beteghez, és miután kiérkezik, a fájdalomban fetrengő
embernek arról kezdenek el beszélni, hogy csak be ne kelljen vinni őt a
kórházba, mert azzal csak rosszabbat tesznek neki, még véletlenül elkapja a
vírust.
Hát mit lehet
ilyenkor csinálni? Az elmúlt egy évben volt bőven tapasztalatunk a romokban
heverő egészségügy kapcsán, megéltük az összes hibás döntés következményeit, és
bár tudom, nem illő senkit sem hibáztatni, én mégis úgy gondolom, hogy ha az
elmúlt évben nem maradtak volna el anyukámnak a kezelései, akkor még mindig
élhetne. Ha nem engedik el a kezét, mert nincs hová beutalni, mert a
kórházakban szinte csak a covidosok lehettek, akkor talán elfújhatta volna azt
a 70 szál gyertyát.
Nem sokkal
halála előtt anyukám azt mondta, ezt írd meg az újságba: nem érdekli ezeket,
hogy mi meghalunk, csak a saját vagyonosodásuk!
Vajon hány
édesanya, édesapa, gyermek és testvér gyászol amiatt, mert nem működött az
egészségügyi ellátás? Hogy lehet ilyet kijelenteni, hogy senki nem maradt
ellátás nélkül? Hogy merik meggyalázni a halott emberek igazságát? A folyosón
pedig csak azért nem feküdtek betegek, mert be se kerülhettek oda, otthon,
magukra maradva imádkoztak. Jó reggelt, Magyarország!
Hát most
ezért siklott ki a villamos.
P.Zs.
Válogatás a
2021-es Lőrinci Naplóba írt cikkeim közül.
