2017. december 1.

Potyognak a csontvázak az Izsáky-bőröndből

Vajon kik és miért akarták meggátolni, hogy az erdélyi Izsáky László teljes életműve nyilvánosság elé kerüljön?


Közel egy éve már, hogy utoljára írtam Izsáky Lászlóról, az erdélyi ufókutatóról, aki 1974-ben a Kakastaréj közelében lecsalogatta az ufókat. Az akkori bejegyzésemben közreadtam rengeteg színes képet azokból, amelyek az Ő hagyatékát képezték. 
Tettem ezt annak hatására, hogy Eőry Szabó Ferenc mkl és Eőri Szabó Ferenc kétéves munkájuk eredményeképpen összeállították, megszerkesztették, majd könyv formájában kiadták a hagyaték náluk lévő részéből Izsáky művét, amely tartalmazza az univerzumról alkotott világképét a "Más lakott világok"-ról és "A teremtés hat napja" című regényét. A két lelkes kutató ezzel példaértékű cselekedetet vitt véghez, hisz valóra váltották Izsáky László álmát, és az Ő nevével fémjelezve megjelentették és a nyilvánosság számára elérhetővé tették az értékes gondolatokat.
Azért döntöttem akkor úgy, hogy én is közzéteszem a birtokomban lévő anyag egy részét, mert nekem Izsáky László eredeti színes rajzai is megvoltak, ezáltal még értelmezhetőbbé válnak az elméletei, amelyeknek az illusztrációi az Eőry és Eőri által kiadott könyvben fekete-fehérben szerepelnek.





Ez az anyag több mint tíz éve pihent eddig olyanoknál is, akik semmire sem mentek vele, önzésből mégis maguknak akarták megtartani, még akkor is, ha tudták, náluk nincs jó kezekben a hagyaték, hisz sem szellemileg, sem értelmileg fel nem tudták fogni a benne lévő információkat. Még szerencse, hogy olykor csak azért, hogy vagányaknak és érdekesnek tűnjenek egy-egy ember szemében, felvágtak az anyaggal, és hozzáférést biztosítottak néhány más Izsáky-kutatónak is. Így került el hozzám is a hagyaték. És így folytattam tovább a nyomozást, nélkülük, ahogyan kezdtem.


Miután közreadtam a színes képeket, néhány troll és néhány, magát Izsáky-kutatónak tartó ember szédületes lejáratásba kezdett ellenem a Facebookon, egy zárt ufókutató csoportban, ahol több mint négyezren olvashatták rágalmaikat és gusztustalan alpári megjegyzéseiket. Tették mindezt úgy, sunyi, aljas módon, hogy még lehetőségem sem volt arra, hogy megvédjem magamat, hisz azonnal kitiltottak csoportjukból. Ezek az egyedek - embernek nem nevezném őket - több ízben megfenyegettek engem, próbáltak megfélemlíteni, eltántorítani engem attól, hogy Izsáky László teljes hagyatékát megismertessem a nyilvánossággal. Ezzel szembementek Izsáky László akaratával is, aki semmi mást nem akart jobban, mint megismertetni az emberiséget az elméleteivel, világlátásával, amely az aranylemezek megfejtése közben alakult ki benne. És az egész emberiséget érinti. Izsáky László egész életében kiadókat és társakat keresett ahhoz, hogy ez létrejöjjön. Sajnos mindenki becsapta és átverte őt. 



Az ismert magyar ufókutatók többsége a mai napig meg akarja gátolni, hogy a világ tiszta képet kapjon a földönkívüli civilizációk létezéséről és földi tevékenységeikről, ennek érdekében előadásaikban és magazinjaikban szándékosan félrevezetik a téma iránt érdeklődőket, és teljes mértékig lejáratják a nagyközönség előtt az ufókutatást.
Ezek ellen a kutatók ellen nyíltan felvettem a harcot, és háborúba kezdtem a téma megtisztítása érdekében. Elegem van nemcsak nekem, de sok mindenkinek a dezinformációkból, amelyekből ezek a tisztességtelen "ufókutatók" jól megélnek. Hiába minden ellenem irányuló fenyegetés, lejáratási kísérlet, NEM HÁTRÁLOK MEG! 



2017. november 28-án Körmenden lehetőségem nyílt kiborítanom az "Izsáky-bőrönd" (nálam lévő) teljes tartalmát. 



Eőry Szabó Ferenc mkl és Eőri Szabó Ferenc vendégeként a Körmendi Kulturális Műhely kaszinó estjének keretein belül többek között olyan kompromittáló leveleket és jegyzeteket is bemutattam Izsáky tollából, amelyek kellemetlen perceket okozhatnak kétes kutatóknak. Megfűszereztem ezt saját könyvtári kutatásaimmal, amelyek teljesen alátámasztják Izsáky szavait. 



Illetve Dr. Kisteleki Géza nekem írt levelét is felolvastam.

Elég mély a nyúl ürege...

Az előadás elérhető a YouTube-on:






BETILTOTT TÉNYFELTÁRÁS!
Izsáky László, az erdélyi aranylemezek és az ufólehívójel kapcsolatáról készült könyvem megrendelhető a meridiancsoport@gmail.com emailcímre küldött üzenetben, könyvesboltokban nem kapható!








Perlaki Zsuzsanna Éva



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése