Összerovás
Lelkünket egészen az égi világok tetejére, Isten mellé
emeli az a betűkészlet, amelyet a mai köznyelv egyszerűen csak „székely
rovásnak” nevez. Az Isteni, szellemi kommunikációt ezzel megfosztva minden
spirituális tartalmától, pusztán jelkészletté zsugorítja, s egyetlen nép
ábécéjenek nyilvánítja ki. Cikksorozatomban szeretném a megfelelő helyére
visszaemelni ezt a legősibb ősgyökereinkből fakadó jelkészletet, melynek minden
vonása IS–Ten-től ered. Ős teremtő erő hatja át a szívünket, az ősi terembura
kapui tárulnak fel előttünk olvasáskor.
Az első részben tárgyaltuk a kommunikáció jelentőségét, melynek az egyik
eleme a jelek, szimbólumok, gondolatok eggyé olvasztása. Tisztáztuk Varga Csaba
nyelvész érveléseivel, hogy miért nem székely rovásírásnak nevezzük ezt az ősi
ábécét. A második részben tárgyaltuk az ősi betűkkel való írásmódokat,
szabályokat Friedrich Klára útmutatásai szerint, és kitértünk a betűk szakrális
mivoltára is. A harmadik részben az írásmítoszokról volt szó, valamint az
írástörténelem szakértőinek segítségével a tudományos oldalról is megnézhettük
a magyar nyelv mélyen gyökeredző eredetét. Az első három részben bemutattam az
ősi ábécé elemeit, azok írásos formáit és jelentéseit. Már ismerjük a jelenleg
elfogadott ősi ábécé 36 betűjét. Itt az ideje, hogy szót ejtsünk a ligatúrákról,
azaz a betűk összerovásáról, a hangugratásról, azaz a jelkihagyásról és a
legalapvetőbb szabályokról is.
 |
| Esztergomi pecsétgyűrű |