SZAKRÁLIS ÁBÉCÉ IV.

Összerovás

 

Lelkünket egészen az égi világok tetejére, Isten mellé emeli az a betűkészlet, amelyet a mai köznyelv egyszerűen csak „székely rovásnak” nevez. Az Isteni, szellemi kommunikációt ezzel megfosztva minden spirituális tartalmától, pusztán jelkészletté zsugorítja, s egyetlen nép ábécéjenek nyilvánítja ki. Cikksorozatomban szeretném a megfelelő helyére visszaemelni ezt a legősibb ősgyökereinkből fakadó jelkészletet, melynek minden vonása IS–Ten-től ered. Ős teremtő erő hatja át a szívünket, az ősi terembura kapui tárulnak fel előttünk olvasáskor.

Az első részben tárgyaltuk a kommunikáció jelentőségét, melynek az egyik eleme a jelek, szimbólumok, gondolatok eggyé olvasztása. Tisztáztuk Varga Csaba nyelvész érveléseivel, hogy miért nem székely rovásírásnak nevezzük ezt az ősi ábécét. A második részben tárgyaltuk az ősi betűkkel való írásmódokat, szabályokat Friedrich Klára útmutatásai szerint, és kitértünk a betűk szakrális mivoltára is. A harmadik részben az írásmítoszokról volt szó, valamint az írástörténelem szakértőinek segítségével a tudományos oldalról is megnézhettük a magyar nyelv mélyen gyökeredző eredetét. Az első három részben bemutattam az ősi ábécé elemeit, azok írásos formáit és jelentéseit. Már ismerjük a jelenleg elfogadott ősi ábécé 36 betűjét. Itt az ideje, hogy szót ejtsünk a ligatúrákról, azaz a betűk összerovásáról, a hangugratásról, azaz a jelkihagyásról és a legalapvetőbb szabályokról is.

Esztergomi pecsétgyűrű

A rovásírásban minden hangra volt és van egy betű. Korábban elfogadott ősi ábécénk harminckét betűt tartalmazott, a XII. századi botnaptár tanúsága szerint ezeket a magánhangzókat tartalmazta: A, E, I, O, Ö, U, Ü. A XVI. században Csepregi Ferenc palettájában jelent meg először az É és Á hang. Miskolczi Csulyák Gáspár XVII. századi emléksorában is találkozunk az É hang lejegyzésével. Magyar Adorján a XX. században az Á hang jelét fedezte fel, Forrai Sándor pedig a többi hosszú magánhangzónkhoz is jelformát választott hiteles régi betűsorokból. Így lett az ősi ábécé betűinek a száma mára harminckilenc.

Azt, hogy ez a legősibb ábécé, semmi sem bizonyíthatja jobban, mint hogy az összerovások (ligatúrák) létrehozásával és annak magas szintű használatával sehol máshol nem találkoztunk.

„Ősi írásunk fejlettebb voltát, és azt, hogy mi voltunk az átadók, bizonyítja rövidítési rendszere, főként az összerovások, idegen szóval betűkötések, ligatúrák. Ezeket írás közben kell a szövegből adódóan gondolatban megalkotni, majd leírni, mindezt gyorsan, hogy az írás ütemét ne lassítsa. Tehát magasabb szintű gondolkodási művelet kell hozzá, mint a gépies betűhasználatnál. A szöveg írás közben állandóan újabb és újabb összerovási lehetőségeket és változatokat kínál, ezért azt is el kell döntenünk, hogy mennyire akarjuk nehezíteni, titkosítani a szöveget, tehát az összerovásoknak ugyanazon szó esetében is különböző fokozatai lehetnek. Mesterien alkalmazta az összerovásokat az Árpád-kori botnaptár rovója, erről Luigi Ferdinando Marsigli olasz tudós és hadmérnök másolata tanúskodik. A rövidítéses, összerovásos írást azonban nem szabad összekeverni a szótagírással. Ősi írásunk betűírás, nem szótagírás. A szótagjegyek egy adott írásrendszeren belül állandóak, az összerovások pedig teljes mértékben a rovó vagy rovásíró szándékától és ötletességétől függnek, tehát változók. Más népek átvették ugyan rovásírásunk jeleit, de az összerovásokat egyesek egyáltalán nem alkalmazták, mások pedig említésre sem méltóan ritkán. (Friedrich–Szakács, 2005: 99-107). Ez is ősi írásunk igen régi voltát és fejlettségét bizonyítja, valamint azt is, hogy nem vettük át senkitől” – írja Friedrich Klára rovásszakértő az „Írástörténeti áttekintő magyar szempontból” című könyvében.

Néhány fontos szabályt, amiben az írástörténészek többsége megegyezik, összegyűjtöttem. Az alábbiakban ezeket olvashatják. Mivel számos kutató munkájának az eredményeként született meg ez a rész, így most külön forrásmegjelölést nem használok.

Magánhangzókra vonatkozó jelkihagyás, hangugratás:

1. Alapvető szabály, hogy a mássalhangzók kiejtésének megkönnyítésére egy „e” hangot illesztünk eléjük (pl.: eB, eC, eD stb.), ezzel viszont egy mondatban az „e” magánhangzók jelölésének legtöbbje is feleslegessé válik, tehát elhagyható. Pl.: GY = eGY, NKD = NeKeD, ISTN = ISTeN.

2. A magyar nyelv hangzóilleszkedésének törvényére támaszkodva, elég a szó egyik szótagjában lévő magánhangzót jelölni (ha ez az „e”, akkor ez sem szükséges), amely jelzi a szó hangrendjét, és könnyen kitalálhatóvá teszi a kihagyott betűket. Pl. JÁNS = JÁNoS. Az elhagyás az értelmezést nem zavarhatja! Leggyakrabban az első szótag magánhangzójával megegyező magánhangzók esnek ki, pl. KOMNDR = KOMoNDoR.

3. Jelkihagyás esetén a hangrendszakadást okozó magánhangzót mindig jelölni kell, pl. TKRÍT = TaKaRÍT.

4. A szó végi magánhangzót mindig ki kell írni, pl. GYRMKE = GYeRMeKE.

5. Ha két magánhangzó van egymás mellett, akkor mind a kettőt jelölni kell pl. GYRMKIEN = GYeRMeKIEN, kivéve, ha a magánhangzót a mássalhangzó egyértelműen jelöli, pl. FÉRFIK = FÉRFIaK.

Mássalhangzókra vonatkozó jelkihagyás, hangugratás:

1. A mássalhangzók közül a „sziszegőket” (sz, zs, cs, s) és a hangsúlyosakat mindenképpen jelezni kell, de a torlódó mássalhangzók közül a nem hangsúlyosakat (pl. d, h, l, t, v) el lehet hagyni, pl. BOGSZNY = BOldoGaSZoNY. Az elhagyás természetesen az értelmezést nem zavarhatja!

2. A kettős mássalhangzót a rovásírás nem jelöli, mivel a két mássalhangzó közé magánhangzót kéne olvasni, kivéve a „-tt” esetén, pl. ADTT = ADoTT.

3. A szó eleji „h” elhagyható, pl. OGY = hOGY. Az erősen kihagyásos rovásírásnál a nem hangsúlyos kezdőhangok is elhagyhatók, amennyiben az az értelmezést nem zavarja, pl. AGY – nAGY. (Ez utóbbi viszonylag ritkán fordul elő.)

4. Jelmegtakarítás céljából alkalmazható a fonetikus írásmód is, pl. ÖCZ = ÖCáZ = ötszáz (csak egy „c” a 2. szabály miatt!), AGYN = AGYoN = adjon. (Ez a legritkábban használt jelkihagyás, mivel így a szöveg igen nehezen olvasható.)

Természetesen a ligatúrák használata közben is használhatók a jelkihagyások, ezért az ilyen módszerrel írt szavak és mondatok értelmezése nagy gyakorlatot kíván.

Az említett szabályok elsősorban régi szövegek olvasásakor lehetnek segítségünkre, a mai gyakorlatban ritkán élnek a jelkihagyásokkal, ligatúrákkal.

Bízom benne, hogy a négyrészes sorozatban megjelent információk által sikerült jobban átlátni az ősi ábécé alapjait. Következő alkalommal már az ősi emlékek bemutatásán lesz a hangsúly, így sokkal mélyebb és átfogóbb képet kapunk majd ennek a csodálatos ősi ábécének a rejtelmeiről.

„A székely írás – vetette papírra Hódoly László 1884-ben – őstörténelmünk legtiszteletreméltóbb és igen fontos ereklyéje, ennek behatóbb tanulmányozása által oly szakaiba pillanthatunk be a magyar fajú népek őstörténelmének, ahová eddig semmi világosság nem hathatott, és amelyről nemcsak a történelmi kútfők hallgatnak mélyen, de amelyre a legkorábbi hagyomány sem emlékszik vissza.”

Mindenkinek áldott ünnepeket kívánok!

Perlaki Zsuzsanna Éva

Ha szeretnél mélyebben elmerülni a rovásírás rejtelmeiben, és érdekel a Földön kívülről származó aranylemezek valódi megfejtése, akkor ajánlom figyelmedbe az alábbi könyvet!

Perlaki Zsuzsanna Éva: Ősi rovásjelek az erdélyi aranylemezeken

A kötet megrendelhető a meridiancsoport@gmail.com e-mail-címen. Könyvesboltokban nem kapható!

Formátuma A5, terjedelme 122 oldal.

Ára: 3000 Ft + 1200 Ft postaköltség.

Az univerzum maga az élet, nemcsak fizikai, hanem szellemi lények sokaságától is hemzseg. A végtelen időben a galaxisok milliárdjai születnek és pusztulnak el úgy, hogy a változatlan Egy meg sem rezdül. Ma már biztosan állíthatjuk, hogy civilizációnk nem az első ezen az általunk Földnek nevezett bolygón. Az egyiptomiak, a sumírok, a maják, a hunok-magyarok, a kínaiak, az indiaiak, a dogonok ősi történetei mind-mind arról tanúskodnak, hogy elődeink vagy más bolygókról érkeztek, vagy e nem földi civilizáció képviselői tanították őket. És innentől már csak egy lépés, hogy a bibliai egy nyelv is tőlük származik. Egy nyelv, egy tudás, egy vallás és egy írás volt valaha a Földön, ami bábeli zavarodottságba került az idők során. Ősi jeleink rendkívül időtállók, és ha ezek földönkívüli utazók aranylemezein köszönnek vissza, akkor a forrásuk bizonyára közös.

Perlaki Zsuzsanna Éva ebben a könyvében az erdélyi aranylemezeket veszi górcső alá, melyeket 1974-ben adtak át földönkívüliek Izsáky Lászlónak és társainak. Bemutatja a lemezeken szereplő idegen írásjelek és az ősi földi ábécé hasonlóságait és különbségeit. Rámutat arra, hogy Izsáky László helytelenül fejtette meg a lemezeket, hibás ábécét állított össze, ezáltal a köztudatban elterjedt „versikék” helyett teljesen más értelmet rejthetnek a jelek. Hónapokon át elemezte az aranylemezekre rótt betűket, számtalan összehasonlító táblázatot készített, sokféleképpen próbálta dekódolni a szövegeket. Elrugaszkodott a berögzült földi szokásoktól, és univerzális gondolkodásra törekedett. Véleménye szerint a kozmikus Biblia néhány darabja kerülhetett az emberiség kezébe, amely a teremtés hajnalát meséli el.