2015. április 28.

Ufók a médiában egykor és most

Előadás az egri Univerzum Klubban



2015. április 25-én az egri Univerzum Klubban Prusinszki István újságíró tartott előadást, amelynek a témája az "Ufók a médiában egykor és most"  volt.



Prusinszki István több száz cikket és tanulmányt írt eddig az ufókutatás területén. Olvashattunk tőle cikkeket az egykori Színes UFO magazinban, a Hihetetlen magazinban és az Ufómagazinban is. Tematikus blogokat is vezet: 2012-től az Idegen Zónát  http://idegenzona.blog.hu/  és a Misztikus Zónát  http://misztikusvilag.blog.hu/, ahol az ufókutatás és a parajelenségek a fő témái. Írásait több tízezren olvasták. Szakdolgozatot is készített az ufókutatásról, amiért Ifjúsági Sajtódíjjal jutalmazták.




Rendhagyó előadásban lehetett része az egri hallgatóságnak. Magyarországon először Prusinszki István foglalta keretbe a XIX. századtól napjainkig megjelent újságcikkeket az ufótémában. 
Munkáját rengeteg óra könyvtári kutatás előzte meg, ahol kalandos módon jutott hozzá egyes esetek leírásához.
Előadásának anyagában felhasználta a szakdolgozatának egyes részleteit is.

Az előadás első részében felolvasott néhány, 1800-as években megjelent érdekes történetet, amelyekből a hallgatóság bepillantást nyerhetett az akkor élő emberek gondolkodásmódjába: hogyan is képzelték el a távoli bolygókat és az esetlegesen rajtuk élő intelligens lények életét. Számukra egyáltalán nem volt elképzelhetetlen, hogy a Holdon, a Marson és akár a Napban is élhetnek emberekhez hasonló lények, akik olykor látogatást tehetnek a Földre.

Prusinszki István


Az előadás második részében a XX. és XXI. századi média került előtérbe. Prusinszki prezentációjához számos újságcikket és képi illusztrációt használt fel.
Szóba került a magyarországi médiahelyzet, ahol olykor szinte mindennap jelent meg valamilyen cikk ufókról, megmagyarázhatatlan észlelésekről, máskor pedig teljes hallgatással szembesülhettünk.

Az újságíró beszélt a tévéműsorokról is, ahol a teljes objektivitás helyett inkább az ufótéma nevetségessé tevése és lejáratása volt a fő cél. 
Elmondta, hogy a tudósok és csillagászok is teljesen szkeptikusak, és elzárkóznak a téma igazi kivizsgálása elől, holott számtalan szemtanú, közöttük rendőrök, katonák, köztiszteletben álló emberek beszéltek már észleléseikről.
Szóba került a Blue Book Projekt is, amely az USA-ban történt ufóeseteket vizsgálta, és napjainkban került csak a széles közvélemény nyilvánossága elé, sokáig szigorú titoktartás övezte. Az esetek többségében a hivatalos magyarázat szerint meteoritokkal, meteorológiai léggömbökkel, vitorlázó repülőkkel magyarázták a legtöbb esetet. Bár még így is maradt bőven olyan eset, amelyekre ezeket nem lehetett ráhúzni.
Prusinszki elmondása alapján egyértelműen kiderült: a magyar állam tagadja, hogy az országunkban készült volna bármilyen hasonló "X-akta". A honvédség állítása szerint hivatalosan soha nem vizsgáltak Magyarországon ufóeseteket.
Ezt persze mindenkinek a saját legjobb belátása szerint kell elhinnie. Több újságcikk foglalkozott olyan ufóesetekkel, amelyeknek a szemtanúi hivatalos szerveknél dolgoztak (rendőrök, katonák) , ennek tükrében elképzelhetetlennek tartom, hogy semmilyen jelentés vagy vizsgálat ne készült volna.

Az előadás kerek egész volt. Átfogó képet tárt elénk az előadó az ufókkal kapcsolatos sajtóhírekből. Azoknak hasznos és káros hatásairól az ufókutatás tükrében.
A kicsit több mint kétórás előadás után a közönség kérdéseket tehetett fel az előadónak, aki minden felmerülő kérdésre választ is adott.

Záró gondolatként annyit szeretnék hozzáfűzni: nagyon fontosnak tartom, hogy minél több, az ufókutatással foglalkozó előadó hasonló objektivitással kezelje a megmagyarázhatatlan észleléseket, mint ahogy azt Prusinszki István is tette.
Úgy gondolom, ahhoz, hogy az ufókutatás érdemben tudjon előrébb jutni az évek óta tartó toporgásból, szükség van arra, hogy a kutatók kellő objektivitással kezeljenek minden esetet. És közös érdek, hogy "elválasszuk az ocsút a búzától".
Összességében elmondható, hogy az illusztrációkkal tarkított előadás nagyon érdekes és hasznos volt. 

Lilith AzElső

A gondolatok az égbolt alól blog összes bejegyzése szerzői jogvédelem alatt áll. A blogon szereplő összes bejegyzés saját szerzemények, ezek másolása vagy kereskedelmi forgalomba hozása az engedélyem  nélkül TILOS!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése