2014. november 27.

Izsáky László és az aranylemezek nyomában

Kezdetek 

Az egyik kedvencem históriám az Erdélyi, amelyben Izsáky László lecsalogatta az ufókat. Aki foglalkozik kicsit is a földönkívüli intelligenciák kutatásával, azok előtt ismert és elterjedt történet ez. Sokak szerint ez egy hiteles, valódi találkozást mutat be. Nagyon érdekes esetet kísérhetünk végig, az biztos. Az ember, aki végre a kezébe vette az irányítást és földönkívüli lényekkel hozott létre közvetlen kapcsolatot. 
E.T. -re a híres földönkívüli figurára emlékeztet, ő is fejébe vette, hogy hírt küld magáról egy távoli bolygóra. Mindenáron haza akart telefonálni, csak ő fejletlenebb volt, mint  Izsáky lényei. Hisz míg E.T. rádiós megoldást választott, addig a sztoriban szereplő földönkívüliek, fejlettségüket demonstrálva, a sík terepre rajzolt hívójelekre reagálnak. XD
Egy teljesen kerek történetet tárul elénk Izsáky kéziratából. Még akkor is , ha tudatában vagyunk annak, hogy nem a teljes kézirat lett közzé téve. 
Izsáky nagyon részletesen elmeséli a kezdeteket. Fontosnak érzi kihangsúlyozni, hogy a Pioneer - 10 űrszondával , az emberiség elküldte első üzenetét az Univerzumba. Véleménye szerint ez volt a mozgatórugója az egész sztorijának. Erre érkezett válaszüzenet, egy évvel később Spanyolországba,egy rejtélyes jelekkel ellátott aranylemezen,amit végül ő fejtett meg.

Az egyetlen megkérdőjelezhetetlen bizonyosság az az, hogy 1972 márciusában az emberiség elküldte első üzenetét a távoli űrbe. 
Itt látható az űrszondán elhelyezett emberi üzenet:






Izsáky László az egész história kiindulópontjának tartja, ezt az üzenetet. Erre építi fel egész elbeszélését az elejétől a végéig. Azon a szálon indul el, hogy véleménye szerint, ennek a táblának a hatására vették fel a kapcsolatot, a földönkívüliek az emberiséggel. Válaszul 1973. október 11. - én , Spanyolországban, San José de Valderas közelében, egy korong alakú űrhajó szállt le. Majd miután kihajítottak egy 80 cm hosszú, nikkelből készült kapszulát, aminek a belsejében volt egy aranylemezre vésett üzenet, huss, el is tűntek a végtelen éterben. Izsáky itt megjegyzi, hogy ezt a kapszulát és tartalmát egy Madridi múzeumban őrzik.




Itt rögön felvetődik az a kérdés, hogy a Pioneer - 10 űrszonda fedélzetén lévő aranyozott, alumínium lemezéhez, vajon hogyan férhettek hozzá a földönkívüliek? Mikor és hol? Tudtommal az űrszonda végső célja a vörös Aldebaran , a bika csillagkép legfényesebb csillaga. Amit, ha továbbra is minden jól megy kb. 2 millió év múlva érhet el. 1973. december 3.-án 200 000 km -re megközelítette a Jupitert, amiről csodás felvételeket is készített, majd a csillagközi tér felé vette az irányt. 1997 március 31.-én fedélzeti műszerei leálltak energia hiány miatt, de a szonda tovább folytatja útját az Aldebaran felé, ahol ha értelmes élőlények találják meg, elolvashatják a rajta lévő táblákat.
A szondával kapcsolatban rengeteg adatot találhatunk. Olyan információba viszont nem botlottam, ami igazolná azt, hogy bármi olyan hatás érte volna eddigi utazása közben, amiből arra a messzemenő következtetésre juthatnánk, hogy a földönkívüliek megszerezhették azt, és leolvashatták volna róla az üzeneteinket. 
Ezzel szembe mondhatni, szinte unalmasan száguld a végtelen űrben. Ezáltal  azt feltételezni vagy sugallni, hogy a mi mintánkat követve, vésett aranylemezeken válaszolna bárki is a messzi végtelenből, elég furán hangzik. 
Érdemes ezen esetleg tovább gondolkodni.

Az 1973.október 11.-i Spanyol, San José de Valderas -i ufóleszállásos eset kapcsán is kutakodni kezdtem. Számos más spanyol esetbe belebotlottam, de ezzel az egy esettel, mindig csak az Izsáky sztorikban találkoztam. Viszont, roppant érdekes információkat szereztem, és egy hasonlóságra is felfigyeltem ,más Spanyolországi ufóincidenseket olvasva, ami elgondolkodtatott.
Aranyi László oldalán töménytelen mennyiségű információ található Spanyol ufóesetekről. Ezek szemezgetése közben figyeltem fel arra, hogy több ember állítása szerint már 1950. -ben leszálltak a Földre az Ummo bolygó (14 fényévnyire van a Földtől) lakosai. Azt állítják, hogy 55 évig itt lapultak az emberek között. Ez idő alatt létrehozva számos bázist és akklimatizálódtak a mi életvitelünkhöz. 1965. -ben vették fel az emberekkel a kapcsolatot. 20 fős listájuk volt, többségben spanyolok, akikkel kommunikáltak. Volt közöttük drámaíró, rendőrtiszt, a Madridi Amerikai Követség alkalmazottja, mérnök, a Távirati Iroda tisztje, ügyvéd és két jól ismert spanyol ufólógus Antonio Ribera és Rafael Farriols. 

Amiért ezt most megemlítettem annak az az oka, hogy Izsáky kéziratában fontos szerepet játszik az 1973.-as San José de Valderas - i esemény. A szerző elmondása alapján, akkoriban ez az eset nagy port kavart. Rengeteg újság felkapta a hírt. Sőt a történés fonákja, hogy a spanyol tudósok és ufólógusok nem tudták megfejteni a nikkel kapszulában érkező földönkívüli üzenetet. Ezért pályázat útján, több nemzetközi szaklapban meghirdették azt, hogy bárki számára elérhető, megfejthető legyen. 
Izsáky is egy ilyen lapban bukkant rá a pályázatra. Elbeszélése szerint, ez indította el útján, hogy megfejtse a titkos üzenetet. 

Rengeteg időt rászántam arra, hogy megtaláljam azokat az újságcikkeket, amikre hivatkozik, de eredménytelenül. Se az 1973. október 11.- i San José de Valderas -i ufó leszállásra nem találtam más hivatkozást, csak Izsákyét. Se a madridi múzeumra nem tudtam rálelni, ahol a nikkelkapszulát őrzik.

Sajnálatos módon az egész Izsáky anyagra jellemző, hogy amiket az írója tényként kezel, azokra a dolgokra semmilyen forrásmegjelölést nem tesz. Sehol nem találni rájuk igazolást. Csupán csak az ő állításaira hagyatkozhatunk.
Elképzelhetetlen,  hogy Spanyolországban, ahol 1973. -ban már jól bejáratott, működő ufókutató csoport az " Űrtestvérek Társasága" létezett, és minden ufó esetet évek óta dokumentált,  de ezt nem. 
Ezek a spanyol ufólógusok,  akik azt állították magukról, hogy 1965. óta kommunikálnak az Ummo bolygóról érkezett földönkívüli lényekkel, erről az ufóleszállásról és a kapszula itt hagyásáról nem tesznek említést sehol sem. Pedig ha jobban belegondolunk,a legnagyobb bizonyítéka lehetne az évek óta hangoztatott állításaikra a nikkelkapszula, és a benne lévő aranylemez.
Ezek a kutatók akik az évek alatt még egy ummo szótárt is bemutattak, nem tudták volna megfejteni az aranylemez üzenetét? Ami a hívójel felrajzolására sarkall Izsáky megfejtése szerint, és ugyanazt a szimbólumot ábrázolja, amit évek óta láthattak a spanyolok az ummitákkal való kapcsolattartásuk során. 
Annak tudatában főleg meglepő, hogy a spanyol kutatók és az Ummiták a dokumentumaik hitelesítésére, a ruhájuk emblémájaként, sőt az űrhajójuk alján is ugyanazt a szimbólumot használták, mint amit az Erdélyi felfedező hívójelként emleget. 

Ezek a furcsaságok, amik már az Izsáky akták legelején megtalálhatóak instabillá, hiteltelenné teszik az egész történetet. 

Izsáky aktáiban található pár kép, amiről azt állítják, hogy az 1974. június 7.-én Erdélyben készültek, az Izsáky eset kapcsán. Ezt a képet egyfajta bizonyítékként tartják számon Izsáky követői.




Megdöbbentő hasonlóságot véltem felfedezni, a jobboldali (2 kép) erdélyi és a fentebb említett spanyol kutatócsoport által dokumentált anyagok között található képpel. Ott az szerepel, hogy ezt a képet 1967. június 1. -én készítették. 
Érdemes alaposan szemügyre venni a két képet.



A baloldali képet (1 kép) pedig ezzel a 1968. augusztus 18.-án Kolozsváron készült képpel látom nagyon egyformának. 


Ezenkívül található még egy kép az Izsáky aktákban, ami felettébb gyanús, hogy mit keres a dokumentumok között. Az Erdélyi eset kapcsán bizonyítéknak szánták, azt az 1965. augusztus 3.-án, USA, Kalifornia, Santa Ana- i képet, amit még a saját idejében is hoax-nak tartottak? Ez azért már tényleg röhejes!





Izsáky László és az aranylemezek


Néhány mondatban Izsáky Lászlóról.
1940. december 28.-án született Máramarosszigeten, örmény származású családba. Tengerésziskolát végzett, majd a bútorasztalos szakmát is kitanulta. Kétszer nősült. Először 1961.-ben, majd 1974.-es válása után, 1986.-ban újranősült. 
1958 óta foglalkozott komolyabban az ufólógiával, a földönkívüli élet kutatásával, paleoasztronautikával.

Foglalkoztunk már az erdélyi eset előzményeivel, következzék hát a folytatás.

1974 áprilisára sikerült Izsákynak megfejtenie, szerinte a világ legnehezebb logikájával kódolt üzenetét. Az üzenet tulajdonképpen egy utasítás volt, a közvetlen kapcsolatfelvétel módjáról.
A kapcsolat kezdeményezésnek nem a rádiózás a technikája, hanem valami egészen más. A kapcsolat felvétel módja, a hívójel felrajzolása, ami az aranylemezen volt látható. Ezenkívül több utasítás is volt az üzenetben. Többek között egy négyezer évvel ezelőtti időkapszulát kellene megkeresni, aminek a helyét meg is jelölték. Izsáky állítása szerint, ő rájött arra, hogy hol lehet.
Az abban a kapszulában rejtőző üzenet segíthet megoldani a Földön a gazdasági, politikai problémákat. Olcsó és újfajta energiához juttatna bennünket, mely nem szennyezné a környezetet. Eltűnne a téli évszak a Földről. Izsáky véleménye, ez az üzenet, egy időkapszula létezését bizonyítja, amiben megvannak a használati leírások, eszközök, dokumentumok.
Az üzenet megfejtését vissza is küldte a külföldi szaklapoknak, de az akkori romániai cenzúra megakadályozta, hogy levele célba érjen. Értesítette a Román Tudományos Akadémiát is, de ott nem vették őt komolyan.
Izsáky statisztikát készített a romániai ufóészlelésekről és megfigyelte, hogy hat éves periódusokban tömegével számolnak be az emberek repülőcsészealjakról. Ilyenkor kitör Romániában az "UFO- láz".  Miután kiszámította, hogy abban az évben várhatóak újabb látogatók, ezért újból értesítette a Román Tudományos Akadémiát és javaslatot tett arra, hogy csalogassák le őket, a hívójellel. A válasz nem maradt el, javasolták neki, hogy gyógykezeltesse magát, mert súlyos elmebeteg.
Izsáky tántoríthatatlan volt, szövetkezett pár barátjával és a helyi fatelep vezetőjével, aki segítséget is nyújtott neki az ábra elkészítéséhez.
1974. június 7.-én sikerrel járt, leszállt egy ufó a hívójel közelében és a benne lévő ufonauták újabb aranylemezeket hoztak az embereknek.
Részlet Izsáky aktáiból:
"7.-én 1,20 perckor az ufó leszállt a kijelölt helyre. A telepről jól láttam, hogy leereszkedett a völgybe. Barátaim Tamás Gábor, Molnár Zoltán és néhány favágó a völgyben tartózkodtak. A telepről mindannyian a helyszínre siettünk. Mire a leszálló helyre értünk, az ufó már a talajon állt. A látványra megható érzelem szállta meg bensőmet. Tamáséknak nagyobb élményük volt, mivel korábban a helyszínen tartózkodtak.20 méterre közelítettük meg az idegen járművet. Az ufónak korong alakja volt. Átmérője 8, magassága 4 méter lehetett. Rövid lábakon állott. Az ufó felső részén kis négyszögletű ablakok voltak. Az alsó részéből pedig egy csapóajtó simult a talajra. Az ufó körül embertípusú lények tartózkodtak. 165 - 170 cm magasak lehettek. Testhez simuló szürkéskéken foszforeszkáló öltözéket viseltek. Űrsisakot viszont nem. Jól látható volt viszont emberi arcuk és világosszőke hajzatuk. Az egyik ufonauta egy henger alakú fémdobozból valamilyen rizskásaszerű anyagot szórt szét az ufó körül, a másik tekintetével vizsgálta a terepet. Aztán mind a ketten beszálltak az ufóba, de néhány másodperc múlva ismét kiszálltak. Az egyik valamilyen rövid, henger alakú tárgyat, füstgyertyát tartott a kezében, amelyből piros színű füst áradt és amellyel maga felett kirajzolta az ismert jelet. Bátorkodva intettünk. Mire ők visszaintettek.Tamás Gábor óvatosan egy - egy lépést tett az ufó felé és közben hátra - hátra intett, hogy kövessük. Így lassan szűkült az embergyűrű az ufó körül. A másik ufonauta egy kocka alakú nikkeldobozt tartott a kezében és lassú lépésben közeledett Tamás Gábor felé. Amikor közöttük a távolság 6 méter lehetett, mindketten megálltak. Az ufonauta letette a dobozt és néhány lépést hátra lépett. Egy ideig szótlanul egymást nézték. Aztán egy váratlan esemény történt.Annyira lefoglalt ez az intersztelláris találkozó, hogy észre sem vettük, amikor csőrtetve kék jelzésű katonák körbezárták a terepet. Csak akkor figyeltünk fel, amikor a katonák hátunknak szegezett fegyverrel arra kényszerítettek, hogy ellenállás nélkül adjuk meg magunkat.Az egyik tiszt a nikkeldobozhoz ment, hogy felvegye. De Tamás Gábor megelőzte, felkapta a dobozt és kereste a kiutat a tömegből. A tiszt elfogta, majd dulakodtak. Két katona sietett a tiszt segítségére. Az egyik ufonauta egy cigarettatárca alakú tárgyat vett elő, amiből vékony fénysugár lövellt ki. Mind a négyen ájultan a földre estek. Egy másik tiszt pedig kiadta a tűzparancsot. Csakhogy a fegyverek nem működtek. Pánik tört ki a hadsereg körében. Tehetetlenül kiabálva egymásnak parancsot adtak, viszont úgy, mint nekünk. Földbe gyökerezett a lábunk, mozdulni se volt erőnk.Az ufóban kellett lennie egy harmadik ufonautának is, mert a sötétszürke ufó, hirtelen vörös színűvé változott. Belsejéből óraketyegéshez hasonlóan, tompa kongás hallatszott és közben valamilyen titokzatos erő, valószínű , hogy elektromágneses sugárzás hatotta át a környéket. A fegyverek nem működtek. Katonai teherautók jöttek fölfelé a telepre, de az erő hatására hajtóművei leálltak. Úgyszintén a telep áramfejlesztő gépezete is.Közben az egyik ufonauta a földön fekvő Tamás Gáborhoz ment. Valamit tett - vett rajta, átadta a dobozt, majd átkísérte az embergyűrűn az erdő széléig. Tamás a dobozzal bevánszorgott az erdőbe.Az ufonauták beültek az ufóba és elszálltak. A sebesültek rövidesen feleszméltek, égési sebek voltak a testükön. Néhány katona Tamás Gábor felkutatására indult, míg a többiek betereltek minket a telep irodaépületébe. Útközben a kollégákkal megbeszéltük, számunkra Tamás Gábor ismeretlen, kilétét nem adjuk ki......"

 Izsáky teljes története a lentebbi linkek között megtalálható. 



Az állítólagos nikkeldoboz 24 x 24 cm volt, belsejében két sorban rekeszek voltak, azokban pedig a 86 darab aranylemez. Az aranylemez 11 x 15 cm levelezőlap nagyságúak, 1mm vastagságú tömör aranyból készültek. 
Izsáky állítása szerint a securitate elkobozta a nikkeldobozt a tartalmával együtt, de szerencsére a fényképeket, másolatokat megtudták őrizni. Elmondása alapján, Molnárt is magukkal vitték, aki soha többet nem került elő. Tamás Gábor két évvel később hunyt el, az eset által szerzett sérüléseibe, és a szekusok állandó üldözésébe, veréseibe.
Izsákyt 1974.-ben elmegyógyintézetbe zárták, többször összeverték, megkínozták, 4 hónapig kómában volt. Hat hónap után engedték ki a kórházból, felesége elhagyta, élete tönkre ment. Élete hátralévő részében, ideje nagy részét az aranylemezek megfejtésére áldozta. 1986- ra sikerült megfejtenie őket, könyvet írt az 1974 eseményekről "Más lakott világok" címen, több mint 400 oldalban, sok fényképpel és gazdagon illusztrálva. Csakhogy a könyv nem jelenhetett meg, folyton ismétlődtek az ellene irányuló megtorlások: letartóztatás, diliház, kábítás, sokkolás, verések hónapokon át, házkutatás és elkobzás.
Míg Izsáky László végleg eltűnt.

                                                                                                                                                              Izsáky kéziratában több esetet is megjelöl, ahol földönkívüliek aranylemezeket adták át az emberiségnek.
  1. 1976. április 9.-én Ohama felett UFO-t észleltek. Az eseményt követően egy környékbeli farmon találtak egy 40 cm hosszú henger alakú nikkel kapszulát, benne aranytekercsre vésett üzenettel.
  2. 1975. október 2.-án  New York peremén egy autósztráda felett néhány percig UFO repült, ugyanakkor az autósztrádán szétszórva találtak 27 darab aranylemezre vésett üzenetet. A lemezek egy amerikai multimilliárdos birtokában vannak.
  3. 1973.-ban Spanyolországban, San José de Valderas mellett a földönkívüliek kommunikáció felvételére szolgáló jelet tettek le aranylemezre vésve.
  4. 1969.-ben a Niraganga vulkán lábánál találtak, 99 aranylemezre vésett üzenetet. Ugyanakkor a térség léterében, páratlan évben ,6 évenként, megjelennek az UFO-k.
  5. 1976. március 14.-én Tokió peremén egy autósztrádán, egy leszálló ufó 4 percre megbénította a forgalmat. A helyszínen találtak platinatekercsre vésett üzenetet. A tekercs az egyik Tokiói egyetem birtokában van.


Ezeket az eseteket is forrásmegjelölése nélkül közölte. Ezeket sem lehet más dokumentumokra visszavezetni, csak Izsákyra.
Azért az elég gyanús, hogy egyetlen egy esetet sem lehet megtalálni, csak kizárólag Izsáky-val foglalkozó oldalakon. Ahol mindenki úgy adja tovább az infót, mintha az készpénz lenne, persze hasonlóan forrásmegjelölés hiányában. Vagy Izsákyt jelölve meg annak.

Ejtenék pár szót még az aranylemezekről. Illetve a rólunk készült másolatokról. A rajtuk található vésetek, rovás és képjelek. 
Összefüggésben emlegetik az Uráli aranylemezekkel, az Arvisuarákkal, amely szintén hasonló rovásjeleket és képjeleket tartalmaz. Az Arvisura több történeti elemével mutat azonosságot, bár térben és időben eltérőek. A rovásírás amma nyelven íródott, ami magyar nyelv ismeretével könnyen olvashatóvá, megérthetővé válik számunkra.
Ezeknek a lemezeknek az "ABC"-jét használta fel Izsáky, a spanyol és erdélyi lemezek megfejtéséhez.

Gondolatok

Néhány lelkes magyar ufókutató, felfestette a hívójelet Budaörsön. 



Leszállni ugyan nem szállt le ufó, de néhány nappal később beszámolt több lakos is, egy hatalmas ufó elhaladásáról. Amit később azzal cáfoltak, hogy egy mezőgazdasági helikopter volt, ami egy kivilágított reklámtáblát szállított.
Erről az esetről is számos információt találni, a  résztvevő kutatók oldalain. Tudomásom szerint még zajlik az eset tanulmány eredményeinek a feldolgozása. Talán hamarosan hallunk új információkat az esetükkel kapcsolatban.
Zárásként ajánlom figyelembe, hogy egy nem létező ufóleszállás eredményeként, nincsenek aranylemezek és nincsenek vésett üzenetek sem. Ha nincsenek üzenetek, akkor a hívójel sem létezik.
Amíg ezekre nem kapunk magyarázatot, hivatkozásokat, bizonyítékot addig nehéz eldöntenünk, hogy nem -e egy hatalmas nagy átverésnek vagyunk -e az áldozatai.
Gyorsan végigszaladok ezen a gondolatmeneten.
Vegyünk egy elkeseredett, de humorérzékkel megáldott ufókutatót, aki élete nagy részét az ufókutatásnak szentelte. Elképzelhető, hogy a túl sok gúnyolódás, amit a környezetétől kapott hóbortja miatt, az vezette arra, hogy kifundálja ezt a mesét a kapcsolatfelvételről.
Olyan eseteket keresett, amik a köztudatban elterjedtek, ezáltal könnyen  feltudta használni azokat bizonyíték álcázásnak. 
Az Arvisurák jelrendszerhasználatának kölcsönbe vétele, megoldotta számára a jelek eredetiségálcáját. Bár hozzá kell tennem, hogy az Arvisurák eredetét is csak egyetlen ember nevéhez fűzhetjük.


Paál Zoltánhoz a második világháború alatt kerültek az Uráli aranylemezek rovásírásos másolata. Ezt a másolatot egy manysi sámán készítette hosszú évek munkájával. Szalaváré Tura, az ő unokája hozta el Magyarországra.
Az Arvisurák eredetét a Szíriusz csillagképből idelátogató, letelepedő földönkívüliektől származtatják. Egy Szíriuszi nő jegyezte fel a szíriuszi tudományokat, történelmi adatokat és kultúrájuk szellemiségét. Ezt nevezték Ardvisuráknak, ami igaz szólást jelent. A hun nyelvjárásban az Ardvisurát Arvisuraként jegyezték le, és a Hun Szövetség révén a mai napig így maradt fenn ez az elnevezés.
Ezekből a történetleírásokból meríthetett Izsáky is, talán ezért lehet több azonosságot is felfedezni az ő általa bemutatott aranylemezek és az Uráliak között.

Izsáky Lászlónak, alapos ismertei voltak ufóesetekről. Több évtizedes kutatómunka állt mögötte. A Spanyolországi eseteket is ismerhette. A Madridi ufókutató csoport alapos munkát végzett az esetek dokumentálásaiban. Számtalan ufóészlelést regisztráltak, lefényképeztek. Teljes terjedelmében elénk tárták a kontaktok által megszerzett tudásanyagot, az Ummo bolygóról és lakosairól. Teljes képet mutat az ott élők társadalmáról, technikai hátteréről. Még egy Ummo - Föld nyelvszótárt is bemutatnak.
Egy képzelőerővel megáldott ember ezekből a háttéranyagokból simán összedob egy látszólag hitelesnek tűnő történetet. Izsáky vs Arvisurák vs Ummo.
Nem állítom, hogy ez így lenne, csak szabadjára engedtem a fantáziámat.
Nehéz eldönteni a rengeteg hiányosság tükrében, hogy mennyire lehet igaz ez a történet. Vajon ezek a hiányosságok annak köszönhetőek, hogy csak részben közölték a kéziratot? Talán a másik részében maradt a források megjelölése? Vajon hallunk még Izsáky Lászlóról?
Remélem hamarosan kapunk új információkat. 
Továbbra is a kedvenceim között szerepel az Erdélyi eset, csak ma már inkább kezelem felderítetlennek, mint megdönthetetlen bizonyítéknak.

FONTOS!
Újabb információkkal gazdagodtam! Sok minden kitisztult előttem, sok kérdésre választ kaptam. Sokkal mélyebb és szerteágazóbb az ügy, mint korábban gondoltam, pedig már akkor is elég mélyen benne volt az "ásóm".
A cikkem után megkerestek többen is, és olyan anyagokat adtak át, amik nem ismertek szélesebb körben. Ezek elemzése folyamatban van, és hamarosan jelentkezem egy átfogóbb anyaggal. Addig is ha valaki szeretne többet megtudni az esetről, javaslom, jöjjön el 2015. december 5-én Egerbe, ahol az Univerzum Klubban tartok majd előadást a témáról, ott már bemutatok néhány újdonságot: olyat, amiről eddig még nem lehetett hallani, sem olvasni!

BETILTOTT TÉNYFELTÁRÁS!
Izsáky László, az erdélyi aranylemezek és az ufólehívójel kapcsolatáról készült könyvem megrendelhető a meridiancsoport@gmail.com emailcímre küldött üzenetben, könyvesboltokban nem kapható!



Ha nem akarsz lemaradni az újdonságokról iratkozz fel a blogomra a követők közé!

Folytatás:  

       Betiltott Tényfeltárás! Izsáky László, az erdélyi aranylemezek és az ufólehívójel kapcsolatáról

Dokumentumregény a kozmikus kapcsolatfelvételről


Lilith AzElső

A Gondolatok az égbolt alól blog összes tartalma szerzői jogvédelem alatt áll. A blogon szereplő bejegyzések saját szerzemények, ezek másolása vagy kereskedelmi forgalomba hozása az engedélyem nélkül  TILOS!


Források:
http://aranylaci.freeweb.hu/index.html
http://hu.scribd.com/doc/64830298/Izsaky-Laszlo-anyag
http://fu.web.elte.hu/irasok/ttt-18.html
http://hu.wikipedia.org/wiki/Pioneer%E2%80%9310
http://es.wikipedia.org/wiki/Ummo
http://www.ummo-ciencias.org/historia.html
http://delikronika.webnode.hu/news/italia-biro-csaba/
http://www.vilagok.hu/index.php?option=com_k2&view=item&id=238:az-izsaky-projekt-sziriuszi-uzenetek-szinte-keptelen-dolog&Itemid=579
http://www.galactic-server.com/rune/ummo.html
http://www.ufoevidence.org/photographs/section/1960s/photo305.htm
Kisteleki Géza - Az aranylemezek üzenete



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.