2018. december 8.

Kalandos találkozó Körmenden

Megjelent a Körmendi Figyelő 19. száma


A Körmendi Kulturális Műhely szervezésében 2018. december 4-én 18 órakor került sor a Körmendi Figyelő 19. számának bemutatójára a körmendi Batthyány-kastély aulájában.


Abban a megtiszteltetésben volt része a Meridián Csoport alapító tagjainak, hogy meghívást kaptunk a bemutatóra, és mint szerzők, bemutathattuk a cikkeinket a közönségnek, amelyek idén először kaptak helyet a Körmendi Figyelőben, "Prusinszki István - Hiszem ha látom", "Perlaki Zsuzsanna Éva - Kozmikus kapcsolatfelvétel - Izsáky László, az erdélyi aranylemezek és az ufólehívójel" címmel. Hamarosan olvashatjátok Ti is itt a blogon.
Az Eőry Szabó Ferenc által remekül megszerkesztett kiadványban az olvasó a körmendi gyökerektől indulva egészen az univerzum végtelenjéig szárnyalhat olvasás közben. Remek hangulatú este volt, ahol többek között megismerkedhettünk a Körmendi Figyelő szerzőinek munkáival, és csodálatos baráti beszélgetéssel egybekötött estét tölthettünk együtt. 


A meglepetésvendéget mi szállítottuk Körmendre, Szilvássy Peti barátunk jóvoltából dr. Kisteleki Géza, "Az aranylemezek üzenete" című könyv írója megtisztelt bennünket személyével és jó néhány értékes gondolatával is.
Kalandos utazásunk során a dzsiplelkű Misszi, a Kakastaréjt is megjáró Peugeot 106-os ugyan a szó szoros értelemben "leszakadt" a felgyülemlett energiáktól, ám ugyanezeknek az energiáknak a szárnyán begördült Körmendre, és bár Peti remek "múzeum-ötlete" csábítóan hangzott, a körmendi Ba-Zso autómentő segítségével végül sikerült eljuttatnunk Misszit Visegrádra, ahol "új feneket" kapva ismét készen áll az újabb kalandozásokra.


Köszönetemet szeretném kifejezni Eőry Szabó Ferencnek, aki nélkül nem jöhetett volna létre ez a fantasztikus bemutató és az azt követő este, továbbá köszönöm Ferikének, Gézának, Petinek, Tibornak, Eszternek és Tamásnak a tartalmas baráti beszélgetést, amely megmutatja számomra, hogy vannak még nagyon jó emberek itt a Földön, akik önzetlenül dolgoznak azon, hogy a világunk egy sokkal érthetőbb, jobb és szerethetőbb hely legyen.

Perlaki Zsuzsanna Éva



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése