Az alábbi cikkben szereplő erdélyi X-akta elhallgatása is kiemelten fontos számukra, mert olyan esetet dolgoz fel, amelynek segítségével közvetlen kapcsolatot lehet létesíteni idelátogató intelligens földönkívüli civilizációk képviselőivel.
1974. június 7-én Erdélyben, a Keleti-Kárpátok északkeleti, belső vonulatában húzódó Kakastaréj sziklacsúcs közelében Izsáky László és társai intersztelláris kapcsolatot létesítettek egy ufólehívójel segítségével a szíriuszi földönkívüliekkel, akik 86 darab vésett aranylemezt adtak át meghívóiknak. A kapcsolatfelvételt megzavarták a román rendfenntartó hatóságok emberei. A területet lezárták, a szemtanúkat begyűjtötték, az aranylemezeket elkobozták, az erről készült hivatalos jelentéseiket, dokumentumokat titkosítás alá helyezték.
Ennek a 44 évvel ezelőtti esetnek egyetlen életben maradt szemtanúja az 1940-ben Máramarosszigeten született Izsáky László volt, aki számtalan próbálkozást tett annak érdekében, hogy a velük történt eseményeket nyilvánosságra hozza, s az általuk használt ufólehívójel pontos formáját és a megfelelő koordinátákat megismertetve újabb intersztelláris kapcsolatfelvételt hozzon létre földönkívüli lényekkel. Azok a kortársai azonban, akikhez bizalommal fordult, nem vették őt komolyan, becsapták, meglopták, megalázták és nevetségessé tették őt. Izsáky László az 1990-es évek végén eltűnt, hivatalos állítások szerint felakasztva találták meg utolsó, szatmárnémeti lakhelyén a rendőrök, majd eltemettették a szegények temetőjébe, jelöletlen sírba. A családja elbeszélése alapján Izsáky László közértbe indult, amikor utoljára látták őt, de soha többé nem tért haza. Egyes feltételezések szerint a Gutin hegység erdeiben látták utoljára. A mai napig bizonytalan eltűnésének körülménye, csak feltételezések maradtak.
A 2000-es évek elején dr. Kisteleki Géza, „Az aranylemezek üzenete” című könyv szerzője vette fel a kapcsolatot érdemben elsőként Izsáky László családjának tagjaival, akiktől megkapta az erdélyi kutató 1974-es esetével kapcsolatban fennmaradt írásos hagyatékot. Ezeknek a dokumentumoknak a tanulmányozása közben született meg a fenti könyv, amely az erdélyi aranylemezek megfejtéseit és más aranylemezekkel való viszonyát tárgyalja. Dr. Kisteleki Géza több magyar kutatóval megosztotta Izsáky László hagyatékát, de érdemi munkát a kéziratok kapcsán ezen kívül csak Eőry Szabó Ferenc és Eőri Szabó Ferenc végzett, akik 2016 decemberében megszerkesztették és kiadták könyv formájában Izsáky László univerzumelméleteit és regényét „Más lakott világok – A teremtés hat napja” címmel. Illetve jómagam tettem még érdemi lépéseket az 1974-es eset kapcsán: a bőröndnyi hagyatékot alapul véve, többszöri helyszíni kutatást végeztem Erdélyben, amelynek során 2016-ban társaimmal rekonstruáltam az eredeti ufólehívójelet a megadott időpontban és helyen – a kapcsolatfelvétel sikerült. A sikeres kapcsolatfelvételről és az eset utáni nyomozásomról 2018 júliusában kiadtam dokumentumregényemet „A jel – Sikeres ufólehívás a Kakastaréjnál – Az erdélyi Izsáky László nyomában” címmel.
Számtalan téves információ terjeng a 74-es ufólehívás részleteiről, találgatások, rosszindulatú lejáratások fűződnek az esethez a médiában. Mondhatni, a háttérhatalmi erők jól végzik a dolgukat. Ezeknek a téves információknak a tisztázása érdekében összefoglalom azokat az információkat, amelyeknek a birtokában vagyok, és amelyek alapján leszűrtem szubjektív véleményemet az eset valóságtartalmának vizsgálata közben. Olyan egyértelmű bizonyítékot nem tudok felmutatni, amely mindenki számára elfogadható lenne, erre talán csak akkor nyílik majd lehetőség, miután lejár a titkosítás az 1974-es erdélyi X-aktáról, mindenesetre elgondolkodásra sarkallanék minden olvasót, aki azt gondolja, az egész sztori kitaláció, fantázia szüleménye. Kutatásaim során többen is megpróbáltak eltántorítani az eset feltárásától. Életveszélyes fenyegetéseket is kaptam, illetve személyem és könyvem ellen folyamatos lejáratás zajlik. Ugyan, ha valóban hiteltelen az egész történet, akkor mire fel ez a nagy ellenségeskedés? Mire fel az állandó megfigyelés? Miért fordítanak mégis ekkora figyelmet egy kitalált történetnek? Ezeken érdemes elgondolkodni!
 |
| Izsáky László |
Izsáky László többek között rájött arra is, hogyan lehet felvenni a kapcsolatot az idelátogató intelligens civilizációk tagjaival. Úgy okoskodott – figyelembe véve azokat az ősi monumentális geoglifákat, amelyek csak madártávlatból láthatók a sivatagokban, hegyoldalakban, és azt is, hogy egyes helyeken kiemelt szerepet kapnak olyan ősi építmények, ahol a mai napig számos ufóészlelést is tapasztalnak –, hogy az a hely, amelynek közelében ő él, a Keleti-Kárpátok, alkalmas lehet arra, hogy egy bizonyos monumentális jel felrajzolásával felhívja magára az idelátogató idegenek figyelmét, és kapcsolatfelvételre ösztönözze őket. Nagybátyja révén, aki a helyi rendőrségen dolgozott tisztként, tudomást szerzett arról, hogy Romániában hatévente kitör az „ufóláz”, azaz hatévente számos bejelentés érkezik különböző szemtanúktól, hogy a Kárpátok felett ufókat észlelnek. Épp abban az évben, amikor rájött arra, miként lehetne lecsalogatni az ufókat, 74-ben is várható volt az idegenek érkezése.
A Román Tudományos Akadémiát is értesítette az elméleteiről, de egyértelműen elutasították azzal a megjegyzéssel, hogy kezeltesse magát elmegyógyintézetben. Ez mégsem szegte kedvét, néhány vállalkozó kedvű barátjával elhatározta, hogy kipróbálják annak a jelnek a felrajzolását, amelyet korábban, más esetekben is megfigyeltek már ufókon, s amelyet a spanyol vésett üzenet is tartalmazott.
Egyik barátja segítségével, aki a Gutin hegységben található fatelepet vezette, kinéztek egy alkalmas tisztást, majd 1974. június 4-én legyalulták a terepet és feketeszénnel felrajzolták a hatalmas geoglifát, bízva a statisztikájukban, hogy hamarosan megjelennek az ufók és észreveszik a jelüket.
Nem kellett sokat várniuk, hamarosan ufók köröztek a hegygerincek között, de a leszállásra csak néhány nap után került sor. Idézem Izsáky Lászlót, aki saját kézírásával írt beszámolót az esetről:
„7-én 13 óra 20 perckor az ufó leszállt a kijelölt helyre. A telepről jól láttam, ahogy leereszkedett a völgybe. Barátaim, Tamás Gábor, Molnár Zoltán és néhány favágó a völgyben tartózkodtak. A telepről mindannyian a helyszínre siettünk. Mire a leszállóhelyre értünk, az ufó már a talajon állt. A látványra megható érzelem szállta meg bensőmet. Tamáséknak nagyobb élményük volt, mivel korábban a helyszínen tartózkodtak. Húsz méterre közelítettük meg az idegen járművet. Az ufónak korong alakja volt. Átmérője 8, magassága 4 méter lehetett. Rövid lábakon állott. Az ufó felső részén kis négyszögletű ablakok voltak. Az alsó részéből pedig egy csapóajtó simult a talajra. Az ufó körül embertípusú lények tartózkodtak. 165–170 cm magasak lehettek. Testhez simuló szürkéskéken foszforeszkáló öltözéket viseltek. Űrsisakot viszont nem. Jól látható volt viszont emberi arcuk és világosszőke hajzatuk. Az egyik ufonauta egy henger alakú fémdobozból valamilyen rizskásaszerű anyagot szórt szét az ufó körül, a másik tekintetével vizsgálta a terepet. Aztán mind a ketten beszálltak az ufóba, de néhány másodperc múlva ismét kiszálltak. Az egyik valamilyen rövid, henger alakú tárgyat, füstgyertyát tartott a kezében, amelyből piros színű füst áradt, és amellyel maga felett kirajzolta az ismert jelet. Bátorkodva intettünk. Mire ők visszaintettek. Tamás Gábor óvatosan egy-egy lépést tett az ufó felé, és közben hátra-hátra intett, hogy kövessük. Így lassan szűkült az embergyűrű az ufó körül. A másik ufonauta egy kocka alakú nikkeldobozt tartott a kezében és lassú lépésben közeledett Tamás Gábor felé. Amikor közöttük a távolság 6 méter lehetett, mindketten megálltak. Az ufonauta letette a dobozt, és néhány lépést hátralépett. Egy ideig szótlanul egymást nézték. Aztán egy váratlan esemény történt. Annyira lefoglalt ez az intersztelláris találkozó, hogy észre sem vettük, amikor csörtetve kék jelzésű katonák körbe zárták a terepet. Csak akkor figyeltünk fel, amikor a katonák hátunknak szegezett fegyverrel arra kényszerítettek, hogy ellenállás nélkül adjuk meg magunkat. Az egyik tiszt a nikkeldobozhoz ment, hogy felvegye. De Tamás Gábor megelőzte, felkapta a dobozt és kereste a kiutat a tömegből. A tiszt elfogta, majd dulakodtak. Két katona sietett a tiszt segítségére. Az egyik ufonauta egy cigarettatárca alakú tárgyat vett elő, amiből vékony fénysugár lövellt ki. Mind a négyen ájultan a földre estek. Egy másik tiszt pedig kiadta a tűzparancsot. Csakhogy a fegyverek nem működtek. Pánik tört ki a hadsereg körében. Tehetetlenül kiabálva egymásnak parancsot adtak, viszont úgy, mint nekünk. Földbe gyökerezett a lábunk, mozdulni se volt erőnk. Az ufóban kellett lennie egy harmadik ufonautának is, mert a sötétszürke ufó hirtelen vörös színűvé változott. Belsejéből óraketyegéshez hasonló, tompa kongás hallatszott és közben valamilyen titokzatos erő, valószínű, hogy elektromágneses sugárzás hatotta át a környéket. A fegyverek nem működtek. Katonai teherautók jöttek fölfelé a telepre, de az erő hatására hajtóműveik leálltak. Úgyszintén a telep áramfejlesztő gépezete is. Közben az egyik ufonauta a földön fekvő Tamás Gáborhoz ment. Valamit tett-vett rajta, átadta a dobozt, majd átkísérte az embergyűrűn az erdő széléig. Tamás a dobozzal bevánszorgott az erdőbe. Az ufonauták beültek az ufóba és elszálltak. A sebesültek rövidesen feleszméltek, égési sebek voltak a testükön. Néhány katona Tamás Gábor felkutatására indult, míg a többiek betereltek minket a telep irodaépületébe. Útközben a kollégákkal megbeszéltük, számunkra Tamás Gábor ismeretlen, kilétét nem adjuk ki...”
Izsáky László fennmaradt hagyatékában számtalan jegyzet volt az eset utóéletéről. Kiderült, hogy az incidens után mindenáron azt akarták rájuk fogni a rendvédelmi szervek, hogy orosz katonákkal kokettáltak. A rendőrségi jelentésben nem szerepelt az idegen űrhajó érkezése.
Tamás Gábor Aknasugatagra menekült a nikkeldobozzal. Egy rokonánál húzta meg magát. Miután elengedték a társaság tagjait, felkeresték Tamás Gábort, akivel közösen felnyitották a dobozt egy konzervnyitóval. A doboz belsejében rekeszek voltak kialakítva, azokban kaptak helyet a képeslap nagyságú vésett aranylemezek. Fotókat és kézzel másolatokat készítettek a lemezekről, amelyeket különböző helyekre elrejtettek. Tudták, a Securitate keresni fogja rajtuk az értékes ajándékot.
Így is történt. Izsáky László egyik családtagja megerősítette számunkra az állításait. Többször megjelentek lakhelyükön is a Securitate emberei, és feldúlták a házat, majd fogdába zárták őt. Vallatták, verték, kínozták az összes szemtanút, aki jelen volt a kapcsolatfelvételnél. Végül elmegyógyintézetbe zárták őket, ahol a titkosügynökök magukat betegnek álcázva, Izsákyék bizalmába férkőztek, hogy kiszedjék belőlük az aranylemezek rejtekhelyét. Folyamatosan elkábították, verték őket, míg végül egyikük megtörve bevallotta a rejtekhelyet. A Securitate ekkor elkobozta a lemezeket és az azokról készített fotókat. A szemtanúk többsége a kínzások következtében életét vesztette. Az eset után egy évvel már csak Izsáky László volt életben, aki ekkora már több mint fél évet töltött az elmegyógyintézetben, s mire kiengedték, felesége elvált tőle.
Ezután Izsáky mindennapjai rettegésben teltek. A Securitate folyamatos megfigyelés alatt tartotta, többször megverték, és állandóvá váltak nála a házkutatások is. Ennek ellenére ő folyamatosan gyártotta az aranylemezek kézzel készített másolatait, amiket különböző helyekre rejtett el újra és újra. Mindig volt mihez nyúlnia, a házkutatások után is. Ideje nagy részében a lemezek véseteinek megfejtésén dolgozott. Éjjel-nappal körmölt, jegyzetelt, rajzolt. Több könyv kéziratát is elkészítette, amelyekben a 74-es incidensről, illetve a lemezek megfejtéséről írt, és különböző univerzumelméleteit is papírra vetette. Feltett szándéka volt könyv formájában is kiadatni az utókor számára a velük történteket és a fontos üzenetet hordozó lemezek értelmezését.
Ezeknek a jegyzeteknek egy része képezi a mai hagyatékát. Illetve két könyvének a kéziratát, rengeteg levelet, szerződést, néhány újságot, fényképeket és térképeket tartalmazott a családjától megkapott kopott, dohos bőrönd. Jegyzeteiből kiderül, hogy a nyolcvanas évek végén felvette a kapcsolatot Déri Jánossal, aki felkarolta őt, és segíteni akarta a disszidálásban is, de ez már nem valósulhatott meg Déri súlyos betegsége és halála miatt. Mindösszesen annyit tudott elérni, hogy megjelenjen egy rövid összefoglalója az esetről az „És akkor jöttek az UFO-k… Magyarországra” című könyvben, amelynek nyolcadik fejezetében kapott helyett „Az aranykoporsó titka” címmel.
Fény derült számomra a bőröndből arra is, hogy a rendszerváltás után felvette a kapcsolatot több magyar ufókutatóval, akikkel személyesen is találkozott. Elmesélte nekik az 1974-es incidenst, beszélt nekik az aranylemezekről és az ufólehívójelről is. Sajnos azonban nem tartott sokáig a magyar „ufós barátság”, mert többen is kihasználták őt. Izsáky a 74-es esetből okulva ugyan nem adta át a teljes anyagot, csak részinformációkat az őt könyvkiadási lehetőséggel kecsegtető ufókutató üzletembereknek, de ezzel is pórul járt, mert azok az átadott anyagokat fénymásolták és pénzért árusították különböző magazinoknak. Mire Izsáky észbe kapott, már futhatott a pénze után. Családi házát eladta, hogy annak az árából fedezze a könyvkiadás költségeit, de a szélhámos „üzletember” meglógott 2,5 millió forintjával, és a könyvkiadásból soha semmi nem lett. A magyar ufókutatók kihasználták a köztük lévő távolságot, és őt kihagyva felrajzolták az ufólehívójelet Budaörsön, azzal a reménnyel, hogy majd ők elviszik Izsáky orra elől a pálmát, és megmutatják a világnak, hogy ők tudnak kommunikálni a földönkívüliekkel. Persze a félinformációk megtették hatásukat, a magyar kutatók nem jártak sikerrel. Később erre a sikertelenségükre hivatkozva a legtöbben elutasították Izsáky László 1974-es kapcsolatfelvételének hitelességét, kinevették, kigúnyolták őt. Izsáky sosem heverte ki a megaláztatásokat. Több kézzel írt levelében is utal ezekre a gaztettekre. Persze volt olyan ufókutató, aki a történtek után is pofátlanul járkált Izsáky nyakára, és próbálta kiszedni belőle a hiányzó információkat. Valószínűsíthető, hogy ezek a személyek beépült titkosszolgálati emberek voltak. De a történtek hatására Izsáky László megmakacsolta magát, és szándékosan félrevezető információkkal látta el a magazinok szerzőit. Nem bízott bennük többé, féltette tőlük az igazságot. Tudta, náluk rossz kezekben lennének a féltve őrzött lemezek tartalmai, hiszen csak a pénzszerzési lehetőséget látták az egészben.
Izsáky leveleinek, jegyzeteinek tartalmai arra ösztönöztek, hogy könyvtári kutatásokat is végezzek, hogy lássam, miként zajlott hazánkban a 90-es évek elején az ufókutatás, és hogy megnézzem, milyen hírek jelentek meg a korabeli sajtóban a budaörsi ufólehívójellel kapcsolatban. Megdöbbenéssel tapasztaltam, hogy Izsáky állításai igazak. Egyetlen bekezdésben sem emlékeztek meg róla, s hogy valójában tőle származik az ufólehívójel készítése. Egész egyszerűen egy üzleti vállalkozást hoztak létre annak jegyében, hogy megmutassák a világnak, milyen nagyszerű elképzelésük van az idegenekkel való kommunikációról. Még légitaxit is üzembe helyeztek, amely a lehívójel felett körözött az érdeklődők csapatával, természetesen jó pénzért. Ennyit a hazai „ufókutatásról”, és a morálról, amelynek mételyében elsüllyedni látszik az egész bagázs.
Amikor elkezdtem kutatásokat végezni Izsáky László 74-es esete kapcsán, és beszélgetésbe elegyedtem az itthoni „ufókutatókkal” ez ügyben, felfigyeltem arra, hogy a legtöbb kutató nem szeretne nyilatkozni a budaörsi jel készítéséről, és legtöbben azt szerették volna, hogy ne foglalkozzam ezzel az esettel. Ez vajon azért volt-e, mert égett az arcukon a bőr, amiért kihasználták az erdélyi kutatót, vagy csak azért, mert attól égett az arcuk, hogy hogy felsültek az „ufólecsalogatással”? Mindenesetre tanulságos számomra a mai napig is az a tény, ahogy egyes ufós szervezetek annyi év hallgatása után, most, hogy felkavartam az állóvizet, próbálják újból lejáratni, elhitelteleníteni az erdélyi eseményeket, mindezt úgy, hogy közben mégis felhasználják az Izsáky által lemásolt aranylemezek üzenetét magazinjaik hasábjain. Ezen azért érdemes elgondolkodni.
Érdemes azokon az összefüggési pontokon is tovább gondolkodni, hogy nem Izsáky László volt az egyetlen, aki szerette volna megismertetni az emberiséget a szíriuszi aranylemezek tudásanyagával, hanem Paál Zoltán is, amikor közre adta az Arvisurákat, illetve Móricz János is bepillantást nyert a fémkönyvtárba az ecuadori barlangok mélyén.
Izsáky László és társai nagy lépést tettek 1974-ben, amikor kezükbe vették az irányítást, és kapcsolatot hoztak létre a szíriusziakkal. Az eset kapcsán fennmaradt aranylemezek másolatainak üzenetei kulcsfontosságúak az emberiség fejlődésének szempontjából. Akárcsak az Arvisurák, amelyek elmesélik ősi múltunkat, éppen úgy, ahogy a Tayos-barlang mélyén lévő vésett lemezek is fontos üzeneteket hordoznak. A háttérhatalmi erők semmitől sem riadnak vissza, ha ezeknek a leleteknek az eltitkolásáról van szó. Az egyetlen fegyver ellenük csak az lehet, ha minél többen megismerik ezeknek a lemezeknek a létezését és azok tartalmát, s mindemellett nemcsak a kíváncsiságát elégíti ki az ember a tudással, hanem létrehoz egy sokkal élhetőbb, boldogabb, kiegyensúlyozottabb világot az utókor számára.
Perlaki Zsuzsanna Éva
Eredetileg megjelent a Körmendi Figyelő XVI. évfolyam 19. számában, 2018. decemberében.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése