2014. december 2.

Földönkívülis képek leleplezése

Segítség igazságkeresőknek


Egyre több dezinformáció terjeng a világhálón, amit bevett szokásként hamis képekkel akarnak alátámasztani. A kezdő "kutatóknak" sokszor plusz köröket kell leírniuk egy-egy témában amire rájönnek, hogy csak átverés áldozatai lettek.

Az ufókutatás és a földönkívüli lények vizsgálata önmagában is meglehetősen ingoványos terület. A tudományos körök és a közvélemény is elvárják, hogy kézzelfogható bizonyítékkal szolgáljanak az "ufókutatók", és a szemtanuk az esetekről. Ha már a földönkívüliek nem jelennek meg minden ember előtt, akkor a "kívülállók" már-már erőszakosan követelik, hogy legalább a megmagyarázatlan jelenségek átélői igazolják állításaikat fotókkal vagy videókkal.
Ilyen igényeknél azért érdemes figyelmbe venni, hogy általában a repülőcsészealjak váratlanul tűnnek fel a semmiből és a legtöbb esetben csak pár percig, vagy sokkal rövidebb ideig észlelhetőek, és bizony meg kell tanulni elfogadni, hogy nem mindig van kéznél fényképezőgép vagy kamera. Illetve azt is, hogy a legtöbb esetben csődöt mondanak a digitális eszközök ezeknek a jelenségeknek az észlelésekor.
Néhány esetben viszont sikerült a szemtanúknak lefényképeznie, felvennie a furcsa égi járműveket.
De ebben a bejegyzésben nem ezekről a képekről lesz szó, hanem azokról a hamis fotókról, amik olykor tévútra viszik az ufótéma iránt érdeklődőket.
Hogy ezt kik és miért teszik? Mi motíválja ezeket a hoax gyártókat? Talán 5 perc hírnévre vágynak? Talán vicces kedvükben vannak? Talán így akarják nevetségessé tenni az ufókutatást? Talán így akarják összekavarni a szálakat? Szándékos dezinformálás zajlik?

Sok minden állhat a háttérben.

A tapasztalatom azt mutatja, hogy túl sok a hiszékeny ember, akik felülnek a megtévesztéseknek és minduntalan tovább terjesztik különböző oldalakon és csoportokban az olyan kamu fényképeket és videókat, amelyek látszólag ufókat és földönkívülieket ábrázolnak. Ezeknek a hoaxoknak a többsége vicces, lejárató szándékú. Terjesztőik általában semmilyen információt, történetet nem fűznek a képekhez, csak osztogatják eszetlenül az első látásra is igen megkérdőjelezhető hoaxokat.

Olykor felhőt, napkutyát és számos más természeti jelenséget is próbálnak felhasználni annak érdekében, hogy ufót képzeljünk bele.  XD Ezeket nem is értem, hogy tudják összekeverni ufókkal.

Időnként olyan megtévesztő képek is napvilágra kerülnek, amelyekhez valamilyen kitalált történet is párosul. Ezeknek az ismert kitalációknak a cáfolatai, a bejegyzésem alján lévő forrás megjelöléseknél található linkeknél elolvashatóak.

Ebbe a bejegyzésembe azon képek, videók gyűjteményei kerültek, amelyekről 100%-ban tudható, hogy kamu, hoax.

Ez a bejegyzés nagy valószínűséggel az idő előrehaladtával gyarapodni fog. Mivel egyre szélesebb körben válik elérhetővé a hamisításhoz szükséges feltétel, ezért a félrevezető képek is szaporodnak.
Előfordult, hogy több óra kutatómunkát igényelt megtalálni egy-egy hamis fotó eredetét, ezért továbbra is folyamatos keresés alatt van számtalan gyanús kép.
A teljesség igénye nélkül készült a bejegyzésem, amit folyamatosan szándékozom kiegészíteni új fotókkal.
Ideje elválasztani az ocsút a búzától.

Itt olyan hamis képek kerülnek bemutatásra, amik mellett az eredeti kép is ott van. Bizonyítékként.




Hoax:

Képszerkesztő:


Számítógépes effekt: 




Hoax:


Eredeti:













Hoax:







Hoax: 




CGI :



Hoax:




Eredeti: (Sajnos a Youtube törölte a videót, keresés alatt az eredeti feltöltés!)


















Néhány videó, ami szintén felkapott és azt akarja súgallani, hogy valami misztikum van a háttérben. De nincs!

Hoax:



Eredeti:





Lilith AzElső

BETILTOTT TÉNYFELTÁRÁS!
Izsáky László, az erdélyi aranylemezek és az ufólehívójel kapcsolatáról készült könyvem megrendelhető a meridiancsoport@gmail.com emailcímre küldött üzenetben, könyvesboltokban nem kapható!




Ha nem akarsz lemaradni az újdonságokról iratkozz fel a blogomra a követők közé!

A Gondolatok az égbolt alól blog összes bejegyzése szerzői jogvédelem alatt áll. A blogon szereplő bejegyzések saját szerzemények, ezek másolása vagy kereskedelmi forgalomba hozása, az engedélyem nélkül TILOS!


Forrás:
http://forgetomori.com/2009/aliens/das-april-fool-alien/ 
http://www.weboid.hu/article/orias-csontvaza/
http://forgetomori.com/2009/aliens/die-flscher-alien/
http://forgetomori.com/2010/aliens/the-metepec-creature-author-confess-hoax/
https://www.youtube.com/watch?v=nl2CMzS1P5Q
http://www.abovetopsecret.com/forum/thread906054/pg1
http://humbug.blog.hu/2014/11/05/10_kamu_kep_amirol_meg_mindig_sokan_elhiszik_hogy_valodiak
http://web.archive.org/web/20130205221026/http://www.scoretrack.net/scifiles/xfiles.html
https://www.youtube.com/watch?v=uhpHEajGEGM



2 megjegyzés:

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.