Számvetés

Kedves Olvasóim!

Köszönetemet szeretném kinyilvánítani felétek, amiért megtiszteltek engem azzal, hogy elolvassátok gondolataimat, amivel ösztönözve érzem magam az újabb és újabb betűvetésre. 

Köszönöm!

Köszönetemet szeretném kifejezni azoknak a családtagjaimnak, barátaimnak, tanáraimnak, ismerőseimnek, akik gyermekkorom óta ismernek engem, és tisztában vannak írói álmaimról, és már akkor is támogattak, amikor még csak 14 éves sem voltam, és beküldtem első képregényemet, amellyel megnyertem egy akkor még "nagy dolognak számító" (nekem a mai napig "nagynak" számít) televíziós műsor pályázatát. Ők támogatnak engem a mai nap is!

Köszönöm!

Akkoriban, 1987-ben egyik osztálytársam, G. K. hívta fel figyelmemet erre a pályázatra, mivel tisztában volt írói vénámmal (a 80-as években legkedvesebb barátnőimnek szülinapi ajándékként személyre szóló novellákkal kedveskedtem), és cserébe ezért "csupán" arra kért, hogy mint közreműködőt őt is jelöljem meg a képregény készítőjének. (Életemben ekkor tapasztaltam meg először, hogy milyen érzés kihasználtnak lenni. A pályázat nyereménye egyéves Galaktika-előfizetés volt, amit G. K.-nak ajándékoztam, hiszen "csak" ennyit kért cserébe az információért, és azt, hogy velem együtt szerepelhessen a tévében is. A képregényt és a távirati értesítőt viszont a mai napig őrzöm, emlékként.) Mindazonáltal köszönöm és hálás vagyok G. K.-nak, hisz általa törtem át először azt a falat, amely elválasztotta írásaimat az asztalfióktól, és általa megtanultam azt is, hogy a továbbiakban jobban vigyázzak a szellemi tulajdonaimra.

Bizonyára észreveszitek, hogy képregényem témája már akkor is az "ufókról" szólt.

Vajon miért is?

Mióta az eszemet tudom, mindig is voltak "láthatatlan barátaim", akik apró, kicsi, tömzsi lények voltak, és nagy fejjel rendelkeztek. Fekete csuhában, csuklyával a fejükön jártak-keltek. Bármennyire is "rondák" voltak, nem viszolyogtam, nem féltem tőlük. Sőt, kifejezetten örültem látogatásaiknak, amelyek számomra nagyon szórakoztatóak voltak. Folyton különböző geometriai ábrákat rajzoltak a levegőbe, amelyek aztán percekig ott lebegtek a térben világítva, körbevéve engem. Majd távoztak a falon keresztül, pont úgy, ahogyan érkeztek.

Ahogy cseperedtem, ezek a találkozások egyre ritkábbak lettek, és helyettük időközönként magas, gyönyörű arcú "emberek" vették körbe éjjel az ágyamat. Mély álomba merítettek, testem lebénult, de szellemem útra kelt velük a messzi csillagok közé. 

Hogy ezeknek a látogatásoknak a hatására, vagy sem, nem tudom, de tízéves korom óta ugyanaz a rémálom kísért engem. Visszatérő álmaimban láttam lángokban állni az egész földkerekséget, láttam emberek millióinak fájdalmas pusztulását, láttam az égből érkező megszámlálhatatlan fénygömbök kegyetlen pusztításait.  

Egyik-másik folyton visszatérő álmomban pedig már több ezerszer láttam azt a hatalmas űrhajót, amelynek ajtajában gyönyörű, szép arcú, magas emberek állnak, és terelgetik befele a hosszú kígyóként sorakozó mezítelen földi embereket. Ezt mindig a távolból figyelem, és közben folyton az motoszkál a fejemben: senki nem jön ki... mindenki csak befele halad, de senki nem jön ki... 

"Láthatatlan barátaim" sokszor évekig magamra hagynak. Mikor már "kigyógyulok" belőlük, váratlanul visszatérnek.

Ma már bevallom őszintén, félek tőlük. És ma már én akarom irányítani a találkozások időpontját. Eltűnt belőlem a gyermeki naivitás. Ma már tudom, hogy ha egy felnőtt ember ilyen dolgokról mesél, az a legkevesebb, hogy bolondnak titulálják. 

Ki tehet erről? Mindenki? Vagy csak a bizonyítékra éhes "tudomány"? 

Miután az elmúlt három és fél évben módomban állt bepillantást nyerni az itthoni "ufókutatók" külső-belső "munkásságaiba", ezáltal bátorságot érzek arra is, hogy kérdésem őket is érintse. Vajon fel merik-e vállalni valaha azt, hogy van szerepük abban, hogy hülyének nézik azokat az embereket, akik hasonló dolgokról beszélnek, mint ami velem is megtörténik? Vajon van-e joguk megkérdőjelezni a helyemet az "ufókutatók" körében?

2014. november 23-án, immár több mint három éve, öt hónapja és tizenhét napja, azaz pontosan 1264 nappal ezelőtt adtam közre itt, a blogspot.hu-n az első írásomat. Azóta ezt már újabb 81 követte, és ha beleszámolom ezt a mai gondolatomat is, akkor összesen 83 bejegyzésem osztottam meg veletek.

Eddig több mint 73 ezerszer (99 ezren 2018. aug. szerző)tartottak arra érdemesnek az emberek, hogy az oldalamra kattintsanak és elolvassák írásaimat. Ezen a számon persze csak nevetnek a "régiek", akik már legalább 30 éve kutakodnak valami olyan dolog után, amihez se közvetve, se közvetlenül nincs semmi közük. Megtehetik! 

Én viszont továbbra is koptatom tovább a billentyűzetet, továbbra is komolyan véve az ismeretlen világokból ide látogatókat, és továbbra is vehemensen fogom védeni a mundér becsületét. Nem tehetek mást! Nincs más választásom, hisz nem én választottam ezt az utat, hanem kijelöltek rá!

Köszönöm azoknak, akik tovább kísérnek ezen az úton!

Perlaki Zsuzsanna Éva

BETILTOTT TÉNYFELTÁRÁS!
Izsáky László, az erdélyi aranylemezek és az ufólehívójel kapcsolatáról készült könyvem megrendelhető a meridiancsoport@gmail.com emailcímre küldött üzenetben, könyvesboltokban nem kapható!