Csata Kentuckyban a kozmoszbeli emberkékkel

Az emberiség ősi történelmének kutatása során, számos rejtéllyel találkozhatunk. Mítoszok zengenek istenekről, angyalokról, démonokról, tündérekről és még számos más nem emberi lényről, akikkel az emberiség felvette a kapcsolatot az idők folyamán. Sok esetben égből érkező „tüzes szekerekkel” érkeztek ezek a lények, és tudást, változást hoztak az emberiség életébe. Több ezer éves múltunk megfejtése a tudomány és technológia fejlődésével kicsit könnyebbé vált, számos rejtélyről lehullott már a lepel, de még így is mindig több a titok és a talány, mint a megfejtés.

Ezek a különös találkozások emberek és égi lények között nem maradtak abba. A mai napig érkeznek beszámolók a világ több pontjáról, ahol az égből alászálló lények próbálnak kapcsolatot teremteni a Föld népével. Vannak esetek, amikor a szemtanúk egyedül tapasztalják meg ezeket a találkozásokat, és van, hogy egyszerre többen is részesei a nem mindennapi eseményeknek.

Az emberek többségét foglalkoztatják a titokzatos jelenségek. Sok emberrel történtek már furcsa, megmagyarázhatatlan dolgok. Néhány rendkívüli esetre előbb vagy utóbb találnak elfogadható, tudományos magyarázatot a szkeptikusok. Máskor pedig kiderül, hogy csak olcsó átveréssel van dolgunk. Így van ez az ufóészleléseknél is. Sokszor egy műhold, meteorológiai léggömb, madárraj, akár kínai lámpás vagy valamilyen más természeti jelenség is becsaphatja az ember szemét. Azonban vannak olyan történetek is, amelyeket soha semmivel nem tudtak megcáfolni. Ebben a bejegyzésben egy ilyen történetet fogok elmesélni, ami 60 évvel ezelőttre nyúlik vissza.

A Kentucky állambeli (USA) Kelly-ben 1955-ben történtekre a mai napig nem találtak semmilyen magyarázatot. Az ügyben több állami hatóság is nyomozott, de semmivel nem tudták megdönteni a két család állítását, miszerint egy éjszakai vadászatba csapott át a békésen indult vacsorázásuk, amikor a tanyájukat ellepték a földönkívüli lények.

"Csata Kentuckyban a kozmoszbeli emberkékkel"

„Csata Kentuckyban a kozmoszbéli emberkékkel”: ezzel a címmel jelent meg híradás az Evansville Press magazin első oldalán arról az 1955. augusztus 21-i esetről, amely Hopkinsville-től 13 km-re északi irányba, a 41-es út mentén fekvő kis településen, Kelly-ben történt.

Ez egy átlagos szombati napnak indult ez is, ám estére váratlan esemény sorozat dúlta fel a Sutton család nyugalmas vacsoráját.

Elmer (Lucky) Sutton élménybeszámoló közben

Billy Ray Taylor este 7 óra fele kiment a kútra vízért, ám ekkor egy olyan dolgot pillantott meg, ami nagyon megrémisztette, még a vödröt is kiejtette a kezéből, ahogy visszaszaladt a házba. Az égbolton egy erősen csillogó, korong alakú tárgy repült hangtalanul, majd hirtelen megállt, és ereszkedni kezdett az erdőbe, alig pár száz méterre a házuktól.

A házban Glennie Lanford , Elemer (Lucky) Sutton, Vera Sutton, John Charley (JC) Sutton, Alene Sutton és a három gyerekük, illetve June Taylor és OP Baker tartózkodott. Amikor Billy elmesélte nekik, hogy mit látott, kinevették őt és azt mondták neki, biztosan csak hullócsillag volt.

8 óra körül vad ugatásba kezdett a kutyájuk, úgy, mint amikor ismeretlen közeledik. Taylor és Lucky kimentek megnézni, hogy mi történt, de már csak a távolodó, iszkoló kutyát látták, aki másnapig elő sem került. Ekkor vették észre, hogy kicsit távolabb a háztól, az égen furcsa fény lebeg, majd felfigyeltek egy közeledő alakra is. A lény körülbelül egy méter magas lehetett. Nagy fején hegyes fülekkel, hatalmas szemekkel rendelkezett, amely sárgásan izzott. Vékony hosszú kezei majdnem a földig értek, és a kézfeje olyan volt, mint a madárkarom. Csillogó ruhát vagy valamilyen fémes öltözetet viselt. Tizenöt-húsz méterre lehetett a hátsó kaputól, a férfiak némán figyelték. Amikor már csak úgy öt-hat méterre volt tőlük a furcsa szerzet, gyorsan visszarohantak a házba. Elővették fegyvereiket, majd lekapcsolták a villanyt. Az ablakból figyelték, ahogy közeledett a lény, majd amikor az elég közel ért a házhoz, a férfiak lőni kezdtek rá. Amikor eltalálta a golyó, a földönkívüli kicsit arrébb repült a lövés erejétől, majd eltűnt a sötétben a szemük elől.

A két férfi ekkor átment a nappaliba a többiekhez, akik ijedten néztek rájuk, mert behallatszott a lövöldözés. Ekkor váratlanul a szobaablakban is felbukkant egy lény, amire a két férfi ismét tüzet nyitott. Erre az bemenekült újra a sötétbe. Húsz perccel később úgy gondolták Suttonék, ideje, hogy utánanézzenek, mi van odakinn. Arra gondoltak, biztos eltalálták a golyók az űrlényt, aki azóta esetleg elpusztult a ház közelében.

Taylor lépett először ki a tornácra, aki halálra rémült, amikor egy kéz lenyúlt a tetőről és megérintette a vállát.

Ekkor Alene megragadta a karját, és visszarántotta az ajtóból, ahol épp Lucky rontott ki, és több lövést is leadott a tető felé. Majd kiabálni kezdett: „Vigyázz, van még három!”

A két férfi ekkor már sorozatosan tüzelt a lényekre, akikről lepattantak a golyók. Kicsit ugyan távolabb dobta őket a golyó ereje, és lehetett hallani fémes kis koppanásokat is, mintha egy fémvödröt találtak volna el, de nem látszott a lényeken, hogy komolyabb sérülést szenvedtek volna. A szerzetek visszahúzódtak a sötétbe, a férfiak pedig a házba, látván, hasztalanok a fegyvereik. Közben úgy okoskodtak, hogy a lények nem kedvelik a fényt. A házban ismét hallották, hogy mozog valami a tetőn. Kimentek a hátsó ajtón, látták, az egyik idegen tért vissza. Tüzelni kezdtek rá, azonban a lény nem lerepült a tetőről, hanem ellebegett 40 méterrel arrébb a kerítésük fölé. Ekkor újfent rálőttek, az pedig ismét elbújt. A férfiak is visszahúzódtak a házba.

Odabent többen azt hitték, hogy ez csak valami átverés vagy tréfa a fiúktól. Taylor ekkor mondta Lankfordnak, hogy csak figyelje az ablakot, hátha felbukkan megint az idegen. Nem is kellett sokáig várniuk. Lankford elmondása szerint a lény feje akkora volt, mint egy ötgallonos benzinkanna, lábai hosszúak és nyurgák voltak, teste pedig ezüstösen csillogott, mintha valamilyen fémes ruha lett volna rajta.

Lankford, aki addig az ablakban guggolt, sikítva ugrott el onnan. Véletlen le is vert valamit, ami puffant egyet. A lény felfigyelt a hangra, és ő is hátraugrott. Taylor pedig tüzet nyitott rá a szúnyoghálón keresztül. Körülbelül három órával később, mint ahogy az első lényt észrevették, éjjel 11-kor úgy döntöttek, elhagyják a házat. Mindenki halálra volt rémülve. Gyorsan kocsiba ültek, és elhajtottak a hopkinsville-i rendőrségre.

A rendőrök látták, hogy a szemtanúk nagyon meg vannak ijedve. Később, amikor az újságnak nyilatkoztak, azt mondták, látszott rajtuk, hogy valamitől nagyon megrettentek, nem hazudták félelmüket. Billy pulzusa a kétszerese volt a normálisnak, annyira megijedt. Semmilyen jel nem utalt arra, hogy alkoholt vagy drogot fogyasztottak volna a szemtanúk.

A rendőrségen nem hitték ugyan, hogy földönkívüli lényekről lehet szó, de azért jelentették az esetet a feletteseiknek. Majd egy kisebb rendőrcsapat a két Sutton testvérrel visszament a tanyára.

Az odafelé tartó úton Kelly jelezte a rendőröknek, amikor észrevette az égen a két fényes gömböt, amint haladt a házuk felé, de ők azt gondolták, meteorok.

Russell Greenwell rendőrfőnök otthonában értesült a hírről telefonon, miszerint űrhajó szállt le Kellyben. Csak annyit mondott: „Ajánlom, hogy ne vicc legyen”, majd a helyszínre sietett.

A Kentucky állami rendőrség, a helyi rendőrség, a rendőrfőnök és a seriffhelyettes mind a tanyára érkeztek. Az udvar megtelt kocsikkal, minden fényárban úszott.

Miközben Suttonék körbevezették a rendőröket a helyszínen, addig a rendőrfőnök a házban nézett szét. Italt keresett, ami magyarázatot adhatna a feldúlt viselkedésre, de semmi jelét nem találta alkoholnak a házban. Később Glennie Lankford a vallomásában elmondta, hogy ő mélyen vallásos, és nem engedi az alkoholizálást.

A rendőrök alaposan körbejártak mindent, de csak egy kis foltot találtak a kerítésnél, ahol korábban egy lényt meglőttek. A vizsgálati anyagokból nem derült ki, hogy vettek-e ebből mintát.

A föld kemény volt és döngölt, egy traktor nyomát sem lehetett volna látni, így nem maradtak meg a lábnyomok se.

Mivel semmilyen nyomot nem találtak, ami idegenekre utalt volna, ezért a rendőrök visszatértek az őrse.

A tanya ismét elcsendesedett és sötétbe borult. A Sutton fiúk otthon maradtak. Alig telt el fél óra, hogy nyugalom szállt a házra, újból megjelentek a közeledő lények. Bár tudták, hogy fegyvereik hatástalanok, a férfiak hajnalig lövöldöztek a fel-felbukkanó földönkívüliekre, védelmezve házukat. Csak napfelkelte előtt fél órával tűntek el örökre az égből érkező látogatók.

A Kelly eset utóélete

Frank Edwards újságíró szerint az eset kivizsgálása sem volt mindennapi.

A közeli Fort Campbell-i támaszpontról kiküldtek egy tisztet, Albert Goren őrnagyot, aki kihallgatta a tanúkat. Mindezek mellett a támaszpont tájékoztatási tisztje később tagadta, hogy értesítették volna őket a történtekről.

Néhány nappal később a légierő tisztjei is felkeresték a szemtanúkat, hogy kihallgassák őket. Az egész jellege olyan volt, mintha teljesen hétköznapi ügyet vizsgálnának, majd távoztak.

Két héttel a történtek után két férfi jelent meg a Sutton-tanyánál, fémkanalakat árulva, de miután pár percig ajánlgatták a portékájukat, rátértek a históriára, és órákig kérdezősködtek a csészealj kinézetéről és a földönkívüliekről.

Edwards szerint sokszor előfordult már, hogy hasonló „átveréshez” folyamodnak a hivatalos érdeklődés helyett. Így elkerülvén a közvélemény figyelmét, könnyebb volt titokban tartaniuk az eredményeiket. Úgy kezelték az esetet, mintha egy hétköznapi nyomozásról lenne csak szó.

Mindenesetre nehéz lenne bebizonyítani, hogy a felbukkanó érdeklődők közül kit vezetett a puszta kíváncsiság, és kinek volt a küldetése hivatalos.

A rendőrség ugyan felvette a tanúvallomásokat, de nem tudott tovább mit kezdeni az üggyel. A légierőnek nem küldték tovább a dokumentumokat az éjszakai incidensről, így hivatalosan a légierő nem vett részt a nyomozásban. Ezért azt nyilatkozták, nincs ügy.

A légierő tudott róla, de mivel nem volt hivatalos felkérés a nyomozás érdekében, így nem is nyomozott.

Két évvel később, a Blue Book Projektből kiderült, hogy 1957-ben úgy döntöttek, ki kell vizsgálni az ügyet.

Kirk hadnagy ugyan a jelentését 1957. szeptember 26-án átküldte a légierőnek, Major John E. Albertnek, de mivel abban elbagatellizálta az ügyet (azt írta benne, hogy biztosan a közeli cirkuszból elszabadult egy majom, és attól rémültek meg, az űrhajóról említést sem tett), így a légierő nem foglalkozott tovább az esettel. Később vádak is érték, miszerint ő nem vette komolyan a bejelentést. Akármennyire is viccnek tűnt számára, akkor is ki kellett volna vizsgálnia az ügyet alaposan.

A szomszédos tanyákról is érkeztek azon az éjjelen bejelentések furcsa fényekről és hangokról, valamint a tűzharcról.

A rendőrség és az újságírók is látták a Sutton-ház falain a golyó ütötte nyomokat, és a kerítésen a furcsa fényes foltot, ahol meglőtték az idegent.

Az Egyesült Államok légiereje komolyan vette a szemtanúk és a rendőrök állítását, és vizsgálni kezdte az ügyet, de nem talált észszerű magyarázatot az eseményekre. Az eset máig a megmagyarázhatatlan címkét viseli a hivatalos szervek dokumentumai között.

Carl Sagan is komolyan érdeklődött az eset iránt, ami az alábbi dokumentumból kiderül.

Cáfolatok

Az ügyet rengeteg lap felkapta, a rádióban is foglalkoztak vele. A Sutton-tanya egy ideig közkedvelt turistalátványosság lett. Nemcsak a környékbéli emberek jártak kíváncsiskodni, hanem újságírók, riporterek is. A legtöbb ember azonban nem hitt nekik. Kinevették őket.

A legtöbb szkeptikus abba kötött bele, hogy semmilyen tárgyi bizonyítékot, még egy lábnyomot sem tudtak felmutatni. Véleményük szerint a család csak kitalálta a történetet, hogy a figyelem középpontjába kerüljenek és pénzt szerezzenek.

Ez az érv több helyen is vérzik, ugyanis a család hiába volt eladósodva, soha egy fillérre sem tettek szert az eset által. Pedig nem kevés pénzbe került, mire kijavították a házon a rengeteg sérülést, amit a lőfegyverek okoztak. Arról nem is beszélve, hogy Suttonék egyszerű, tanulatlan emberek voltak, így nehezen feltételezhető, hogy agyafúrt módon kitalálták volna a történetet, amit mindannyian ugyanúgy meséltek el évekkel később is.

Az az elmélet, miszerint egy elszabadult majom okozott volna ekkora zűrzavart, nemcsak spekuláció, hanem teljesen abszurd is.

A majmokra jellemző, hogy szőrösek, hosszú farkuk van, és nem pattan le róluk a golyó. Ekkorát nem tévedhettek a szemtanúk, nincs az az optikai csalódás, ami ekkora nagyságrendű eltérést mutatna – állapította meg Isabel Davis ufológus, miután alaposan az ügy végére járt.

Joel Nikkel 2005-ben járt utána az esetnek, véleménye szerint nagy szarvas bagoly lehetett, ami megijesztette a farmon az embereket. Ezek a baglyok közel kétméteresre is megnőnek, és igen agresszívan viselkednek költés közben. Óvják kicsinyeiket. Ilyenkor az emberre is rátámadnak, ha túl közel mennek hozzájuk.

Ezt a felvetést sehol sem fogadták el magyarázatnak, annyira nevetséges.

Gondolatok

Miközben az eset után kutakodtam, számtalan variációval találkoztam.

Volt olyan cikk, ahol azt állították, hogy miután rengeteg érdeklődő érkezett, akik összevissza taposták Suttonék kertjét, a károk miatt úgy döntöttek (az egyik helyi rendőr javaslatára), hogy belépődíjat szednek. Ezek után többen úgy vélték, hogy mégis csak a pénzszerzés lehetett az indok, és egy szó sem igaz az egész történetből.

Miután ezt is megírták a lapok, Suttonék végül úgy döntöttek, nem engednek be többet senkit a birtokra, és nem voltak hajlandóak nyilatkozni sem.

Frank Edwards többször jelentett meg cikkeket ufóesetekről, amelyekről később kiderült, hogy nem igazak, de a cáfolatokat soha nem adta közre. Ez némileg elgondolkodtató.

Sok esetben a szenzációhajhász lapok úgy adják le az ilyen és ehhez hasonló eseteket, hogy saját fantáziájukat is beleteszik. Szinte teljesen eltorzítva a történetet. Így fordulhatott elő, hogy egyes lapok 12-15 lényről tettek említést és kis zöld koboldokról meséltek, holott a szemtanúk egyszerre csak három lényt láttak, és a kinézetüket is ezüstös szürkének írták le. Az ilyen ferdítések rengeteg kárt okoznak, elhiteltelenítik az egész ufókutatást.

Ezt a hopkinsville-i eseményt a mai napig úgy tartják számon az ufológusok, mint az egyik leghitelesebb esetet.

Több hatóság is nyomozott az ügyben, még évekkel később is, ami szintén azt sugallja, hogy valami rendkívüli dolog történhetett azon az éjjelen.

A szemtanúk halálukig kitartottak állításuk mellett. Mindig ugyanúgy adták elő az eseményt, semmit sem változtatva rajta. Egyszerű emberek lévén, nem állt szándékukban félrevezetni a fél világot. Egyszerűen csak halálra rémültek az őket ért látogatástól, ezért a hatóságokhoz fordultak védelemért.

Mégis rengeteg támadás érte őket az évek folyamán. Kigúnyolták, hazugoknak, bolondoknak nevezték őket. Ők akkor is kitartottak az állításaik mellett. Ez mindenképpen az eset hitelessége mellett szól.

Végiggondolva az eseményeket, arra a következtetésre jutottam, hogy a két család, akik egyszerű, hétköznapi, mélyen vallásos emberek, valóban valami nem hétköznapi esemény részesei lehettek.

Az ember nem rohangászik az éj közepén, frászt hozva gyerekeire, a rendőrségre segítségért egy átverés miatt, amiből semmilyen hasznuk nem származik.

Reakciójukból látva, hogy azonnal fegyvert rántottak, úgy gondolom, ha valamilyen állat okozta volna ezt a zavart, tuti levadászták volna őket, vagy legalább sérülést okoztak volna rajtuk. De minimum elijesztették volna őket a tanya közeléből.

Ha valaki látott már vadászatot, az tudhatja, hogy a vad minél távolabb próbál kerülni az üldözőjétől. Nem próbál újra és újra közeledni a támadója felé.

De ki hallott már olyat, hogy több mint 50 lövést leadnák egy állatra, ami el is találja őt, az mégis vígan rohangászik még több órán keresztül a lőzápor felé. Mindenféle sérülés elszenvedése nélkül. Semmilyen vérnyomot nem hagyva maga után. Sem szőrcsomót, sem tollat.

Ha valamilyen veszett állatról lett volna szó, amely emberekre támad, valószínűsíthetően még jó néhányan találkoztak volna vele az esemény utáni napokban, de sehonnan nem érkezett bejelentés erről, a környező településekről sem.

Amerikában hétköznapi dolognak számít a fegyvertartás. Szinte minden polgár rendelkezik valamilyen lőfegyverrel. Az esetek többségében már gyermekkorban megtanulják használni puskáikat.

Sutton és Taylor is jól bántak fegyvereikkel. Ha állatokról lett volna szó, biztosan okozhattak volna rajta súlyos sérüléseket, amelyeknek a nyomai nem tűntek volna el. Vérfoltoknak kellett volna lennie több helyen is, de nem voltak.

Viszont az égen, többen is (a szomszédos tanyákon és a rendőrök is) láttak azon az éjjelen, furcsa fényes jelenséget alászállni. Amit persze könnyen meteornak vagy hullócsillagnak állítanak be a szkeptikusok, de véleményem szerint egy meteorzáporról biztos készültek volna csillagászati megfigyelések, ám erről szó sem volt. Arról nem is beszélve, hogy egy meteor nem áll meg a föld felett néhány méterre lebegni.

Nem árt azonban a földönkívüliek szemszögéből is megvizsgálni a történéseket, és levonni a kellő tanulságot.

Megérkezvén a Földre, rögtön támadás érte őket az emberek felől. A szándékukat nem ismerve, azonnal lőni kezdtek rájuk. Ők mégsem léptek fel támadóan. Nem sebesítettek meg senkit. Nem okoztak semmilyen kárt. Végül úgy távoztak, hogy nem derült fény arra, hogy vajon hogyan kerültek ide, milyen céllal érkeztek, és milyen tanulságokat vontak le a találkozásból.

Ki tudja, milyen távoli bolygóról érkeztek és milyen céllal?

Vajon másként is elsülhetett volna ez a találkozás, ha az emberek a fegyvereik használata helyett megpróbáltak volna barátságosan közeledni a furcsa szerzetek felé? 

Vajon milyen gondolatokkal hagyták maguk mögött a Földet a messzi látogatók, akikre fegyverekkel rontottak az emberek?

Vajon milyen hírrel érkeztek haza, hogy a földlakók agresszívak?

Vajon egy következő látogatásuk alkalmával már ők is felkészültebbek lesznek, és esetleg revansot is akarnak venni az őket ért támadásokért?

A történetből kiderül, hogy a teremtmények az ijedségen kívül semmilyen kárt nem okoztak az embereknek. Senkit nem sebesítettek meg, csak újra és újra próbáltak az emberekhez közelíteni.

Ezen érdemes elgondolkodni.

Mindenesetre nem ártana, ha egy kicsit bátrabban viselkedne az, aki hasonló helyzetbe kerül, és nem rögtön a fegyver után nyúlna, hanem megpróbálna először békés úton közeledni feléjük.

Lilith AzElső

BETILTOTT TÉNYFELTÁRÁS!
Izsáky László, az erdélyi aranylemezek és az ufólehívójel kapcsolatáról készült könyvem megrendelhető a meridiancsoport@gmail.com emailcímre küldött üzenetben, könyvesboltokban nem kapható!

Ha nem akarsz lemaradni az újdonságokról iratkozz fel a blogomra a követők közé!

A Gondolatok az égbolt alól blog összes bejegyzése szerzői jogvédelem alatt áll. A blogon szereplő bejegyzések saját szerzemények, ezek másolása vagy kereskedelmi forgalomba hozása, az engedélyem nélkül TILOS!

Forrás:
https://www.pinterest.com/
http://www.bluebookarchive.org/page.aspx?PageCode=NARA-PBB86-1141
http://www.nicap.org/reports/550821hopkinsville_hendry.htm http://rationalwiki.org/wiki/Kelly%E2%80%93Hopkinsville_encounter http://en.wikipedia.org/wiki/Kelly–Hopkinsville_encounter http://www.ufoevidence.org/Cases/CaseSubarticle.asp?ID=531 http://xenophilius.wordpress.com/2011/03/16/the-kelly-hopkinville-ufo-occupant-sighting/