A Project Blue Book legrejtélyesebb ügyei – tudomány, tanúk és kérdőjelek

 

MEGJELENT A KÖRMENDI FIGYELŐ KÖNYVEK 26. SZÁMA

A Körmendi Figyelőben megjelent a Project Blue Book legrejtélyesebb ügyei – tudomány, tanúk és kérdőjelek című legújabb cikkem, köszönet érte a Körmendi Kulturális Műhelynek!

Az Egyesült Államok légiereje 1952 és 1969 között működtette a Project Blue Book (Kék Könyv Projekt) nevű programot, amelynek keretében több mint tizenkétezer, „azonosítatlan repülő tárgyként” – UFO-ként, későbbi nevén UAP-ként – bejelentett esetet vizsgáltak ki. A kutatás célja kettős volt: egyrészt annak felmérése, hogy ezek az ismeretlen jelenségek jelenthetnek-e biztonsági kockázatot, másrészt az, hogy tudományos módszerekkel megpróbálják azonosítani a megfigyeléseket.

A csaknem két évtized alatt a program hatalmas mennyiségű adatot gyűjtött össze. Bár az esetek túlnyomó többségét földi eredetűnek minősítették, mintegy hétszáz megfigyelés maradt a „nem azonosított” kategóriában – olyan jelenségek, amelyekre sem természetes, sem emberi eredetet nem sikerült teljes bizonyossággal találni.

A következőkben ezek közül a tíz legvitatottabb és legjobban dokumentált ügy történetét, vizsgálati eredményeit és nyitott kérdéseit tekintjük át. A magyar nyelvű médiában ilyen formában eddig nem készült összefoglaló a Project Blue Book klasszikus eseteiről – így ez a munka tisztelgés a korszak kutatói előtt.

 

1. Washington D.C., 1952 – UFO-láz a fővárosban

1952 júliusának két egymást követő hétvégéjén a washingtoni radarok több, gyorsan mozgó objektumot észleltek, miközben pilóták és földi megfigyelők fényes, cikázó fényeket láttak az égen. A közvélemény pánikba esett, a Pentagon pedig példátlan sajtótájékoztatót hívott össze, hogy megnyugtassa az országot.

A légierő magyarázata a légköri hőinverzióra – vagyis a meleg és hideg légrétegek találkozására – épült, amely torzíthatja a radarjeleket, hamis visszhangokat keltve. A CIA által később felállított Robertson-bizottság megerősítette, hogy nem találtak nemzetbiztonsági kockázatot, és a jelenségek többsége feltehetően természetes eredetű volt. A kritikusok ugyanakkor rámutattak, hogy több esetben a radarjelek és a vizuális észlelések egybeestek, amit nehéz pusztán műszerhibával magyarázni. Az ügy végül a „megmagyarázható, de nem teljesen bizonyított” kategóriába került.

Eredeti fotó1952-ből a Washington feletti UFO-król

2. Lubbock, Texas, 1951 – A texasi fényraj

1951 augusztusában három texasi professzor figyelt fel az éjszakai égbolton feltűnő, V alakban repülő fényekre. A jelenség több alkalommal is megismétlődött, és egy egyetemi hallgató, Carl Hart Jr. fényképeket is készített róla.

A Project Blue Book vezetője, Edward J. Ruppelt személyesen utazott Lubbockba, hogy kivizsgálja az esetet. A felvételekről kiderült, hogy nem hamisítványok, ám a katonai elemzők úgy vélték, a fények akár a városi lámpák fényét visszaverő vízimadárraj is lehetett. A tanúk ugyanakkor hangsúlyozták, hogy a fények túl gyorsan, szabályos alakzatban és hangtalanul mozogtak ahhoz, hogy madarak legyenek.

A történet tanulsága már akkor világos volt: a bizonyíték hiánya nem azonos a cáfolat bizonyítékával. A Blue Book nem talált meggyőző nyomot ismeretlen eredetű járműre, de azt sem zárták ki teljesen, hogy azon az éjszakán valóban valami rendkívüli történt.

Eredeti kép a lubblocki fényrajról

3. Great Falls, Montana, 1950 – A Mariana-felvétel titka

Nick Mariana, egy montanai baseballcsapat menedzsere 16 milliméteres filmre rögzített két fényes, korongszerű objektumot, amelyeket néhány másodpercig lehetett látni a város felett. A légierő eleinte azzal magyarázta a jelenséget, hogy a fények vadászrepülők naptükröződései lehettek, de a felvételt később mégis az „ismeretlen” kategóriába sorolták.

A későbbi, független Condon-jelentés (University of Colorado, 1968) fotometriai elemzése megállapította, hogy a film nem manipulált, ugyanakkor a fények mozgása és fényességváltozása beleillett a korabeli repülőgépek lehetséges útvonalába. A tudományos értékelés így a klasszikus középutas eredményhez jutott: nem kizárt, de nem bizonyított. A felvétel vagy egy ritka, ám természetes optikai jelenséget mutat, vagy olyasmit, amit az akkori mérési adatok hiánya miatt egyszerűen nem lehetett egyértelműen megmagyarázni.

Illusztráció

4. Tremonton, Utah, 1952 – A tengerésztiszt filmje

Egy tengerésztiszt a feleségével és két gyermekével együtt Kodachrome színes filmen rögzített több tucat apró, fehéres fényfoltot, amelyek laza formációban haladtak át az égbolton.

A felvételt a haditengerészet és a CIA által létrehozott Robertson-bizottság is megvizsgálta. Felmerült, hogy madarakról vagy meteorológiai ballonokról lehet szó, ám egyik feltételezés sem illeszkedett tökéletesen a megfigyelt mozgásmintára és fényviszonyokra.

A későbbi, 1968-as Condon-jelentés fotogrammetriai elemzése sem tudott végleges magyarázatot adni, viszont egyértelműen kizárta a film hamisításának lehetőségét. A Tremonton-felvétel így a „klasszikus ismeretlen” esetek egyik iskolapéldája maradt – tudományosan értékes, ám mindmáig megoldatlan.

Illusztráció

5. Mississippi–Louisiana légtere, 1957 – Az RB-47H-incidens

1957. július 17-én egy RB-47H típusú elektronikus felderítő repülőgép személyzete több fedélzeti műszeren és vizuálisan is észlelt egy ismeretlen objektumot, amely több száz kilométeren keresztül „velük tartott”. Az eset azért vált kiemelkedővé, mert egyszerre történt elektronikai – radar- és frekvenciaérzékelésen alapuló –, valamint vizuális megfigyelés, ami rendkívül ritka egybeesésnek számított.

A Project Blue Book ezen iratai csak részlegesen maradtak fenn, és nem tartalmaznak végleges magyarázatot. A későbbi műszaki elemző, James E. McDonald szerint a több, egymástól független érzékelőn tapasztalt szinkronitás „a statisztikai véletlen valószínűtlenségével” bírt. A szkeptikus kutatók ezzel szemben úgy vélték, hogy a radaradatok torzulhattak, a jelek pedig akár rádióinterferencia következményei is lehettek. Az ügy végül „ismeretlenként” zárult, ám a Blue Book történetében ez számított az egyik első, valóban többszenzoros megfigyelésnek. Az eset rávilágított arra, mennyire fontos a pontos idő- és adatszinkronizálás az ilyen jellegű jelenségek értékelésében.

Illusztráció

6. Levelland, Texas, 1957 – Éjszaka leállt autók

1957 novemberének egyik viharos éjszakáján több autós is arról számolt be, hogy járművük motorja hirtelen leállt, amikor egy fényes, tojás alakú objektum repült el felettük. Amint a fény eltűnt, a motorok újra működni kezdtek.

A Project Blue Book helyszíni vizsgálata szerint a jelenség oka gömbvillám vagy koronakisülés – ritka elektromos légköri kisülés – lehetett. Csalás gyanúja nem merült fel, ám a bejelentések pontossága és időrendje több ponton eltért egymástól.

A kutatók azóta is vitatják, vajon pusztán egy elektromos légköri jelenség képes lehetett-e ennyi, egymástól független járműnél azonos hatást kiváltani. A levellandi eset ma is az egyik legjobb példája annak, mennyire összetett feladat a természet és a technológia határán feltűnő jelenségek értelmezése – különösen a korabeli, korlátozott mérőeszközökkel.

Illusztráció

7. Socorro, Új-Mexikó, 1964 – A rendőr és egy titokzatos jármű

A socorrói rendőr, Lonnie Zamora egy közúti baleset helyszínelésére indult, amikor a sivatag peremén, egy vízmosásban megpillantott egy tojás alakú, fémszínű szerkezetet, mellette pedig két alacsony termetű alakot. A jármű néhány pillanattal később lángsugárral felemelkedett, majd eltűnt az égbolton. A helyszínen égésnyomokat és négy talpszerű benyomódást rögzítettek.

A Project Blue Book tudományos tanácsadója, J. Allen Hynek személyesen vizsgálta meg az esetet: a sugárzásmérések és a talajminták nem mutattak semmilyen rendellenességet. Az ügyet a Blue Book végül „ismeretlenként” zárta le. A későbbi magyarázatok között felmerült egy White Sands-rakétateszt és egy egyetemi diáktréfa lehetősége is, ám egyik sem bizonyult megalapozottnak.

Zamora ugyan hírnévre tett szert, ám sokan kételkedtek benne – ő viszont haláláig kitartott beszámolója mellett. A socorrói eset ma is az egyik legjobban dokumentált „közeli találkozás” (close encounter – közvetlen megfigyelés) az USAF archívumában.

Illusztráció

8. Kecksburg, Pennsylvania, 1965 – A „makk alakú tárgy” legendája

1965 decemberében egy tűzgömb szelte át az Egyesült Államok keleti égboltját. A pennsylvaniai lakosok rezgést, hangrobbanást és füstöt érzékeltek, néhány szemtanú pedig arról számolt be, hogy az erdőben egy „makk” vagy „csengő” alakú tárgy zuhant le. Röviddel ezután katonai járművek érkeztek a helyszínre, és a helyiek szerint valamit elszállítottak az erdőből.

A Project Blue Book hivatalos jelentése az eseményt meteoritként értékelte. A NASA később elismerte, hogy a térségben valóban vizsgáltak szovjet műholdtöredékekkel kapcsolatos lehetőségeket, ám a vonatkozó dokumentáció az 1980-as években eltűnt. 2005-ben újságírók a FOIA-perben (Freedom of Information Act, az információs szabadságról szóló amerikai törvény) kötelezték a NASA-t az iratok felkutatására, ám a vizsgálat mindmáig nem hozott döntő eredményt. A kecksburgi „makk” így félig mítosz, félig történelmi rejtély maradt – a bizonyíték nélküli kollektív emlékezet egyik klasszikus példája.

Illusztráció

9. Ohio–Pennsylvania, 1966 – Az éjszakai üldözés

Hajnalban két rendőr, Dale Spaur és Barney Neff egy kupola alakú, fényes tárgyat vett észre az égen, amelyet mintegy 130 kilométeren keresztül követtek szolgálati autójukkal. A rádióforgalomba más járőrök is bekapcsolódtak, és több államból érkeztek egymással összhangban álló észlelések.

A Project Blue Book vizsgálata arra a következtetésre jutott, hogy a látott fényforrás valószínűleg a Vénusz bolygó és egy átvonuló repülőgép együttes hatásaként létrejövő optikai illúzió lehetett. J. Allen Hynek – aki ekkor már a projekt tudományos tanácsadójaként dolgozott – nem értett egyet ezzel az értelmezéssel: szerinte a részletes mozgásleírás és a több, egymástól független szemtanú beszámolója nem egyeztethető össze egy fix égi objektummal. A vita a nyilvánosság elé is kikerült, és az eset végül jelentős szerepet játszott abban, hogy Hynek fokozatosan eltávolodjon a légierő hivatalos álláspontjától. Az incidens így nemcsak rejtélyes történet, hanem egyben fordulópont is a Blue Book tudományos hitelességéről szóló belső vitákban.

Illusztráció

10. Minot légibázis, Észak-Dakota, 1968 – Rejtéjes jelek a radaron

1968 októberében egy B–52 típusú bombázó személyzete és a RAPCON radarirányító központ egy időben észlelt egy ismeretlen repülő objektumot a Minot légibázis közelében. A személyzet vizuálisan is megfigyelte a fényes tárgyat, miközben rövid ideig rádiózavarokat tapasztaltak. A radaradatokat filmre rögzítették, és a Project Blue Book részletes jegyzőkönyvet készített az esetről. A végső jelentés azonban nem adott egységes magyarázatot.

A vizsgálók több lehetséges okot mérlegeltek – csillagászati jelenséget, műholdat vagy másik repülőgépet –, de egyik sem illeszkedett maradéktalanul minden megfigyelt adatra. A Minot-incidens a Blue Book történetének utolsó nagy rejtélye lett. A dokumentumok ma is kutathatók, és több független elemzés szerint ez az eset tekinthető a korszak egyik legösszetettebb, többcsatornás (vizuális–radar–rádió) megfigyelésének.

Illusztráció

A tíz eset közös tanulságai

Bár ezek a történetek időben és részleteikben különböznek, három alapvető tanulság mégis egyértelműen kirajzolódik belőlük.

Kulcskérdés az adatok minősége és kalibráltsága. A legtöbb „ismeretlenként” nyilvántartott esetben a rendelkezésre álló bizonyítékok – filmfelvételek, radaradatok, tanúvallomások – hiányosak vagy nem megfelelően kalibráltak. Egyetlen érzékelő által rögzített anomália önmagában soha nem tekinthető elegendő bizonyítéknak.

A több szenzor sem jelent automatikus bizonyosságot. Az olyan esetek, mint az RB-47H vagy a Minot-incidens, megmutatták, hogy még a radar–vizuális–rádió egyezések is félrevezetők lehetnek, ha a mérések időpontjai, szögadatai vagy helymeghatározásai nem pontosak. A Blue Book szakértői már akkor hangsúlyozták a többforrásos, időben szinkronizált adatelemzés fontosságát – ez a szemlélet ma is a modern UAP-kutatás egyik alappillére.

Az „ismeretlen” nem azonos az „idegennel.” Az USAF 1969-es lezáró közleménye világosan fogalmazott: nem áll rendelkezésre bizonyíték sem idegen technológiára, sem földönkívüli eredetre. Az „ismeretlen” kategória pusztán azt jelzi, hogy az adott adathalmaz nem elégséges a végleges azonosításhoz – nem pedig azt, hogy a jelenség természetfeletti eredetű volna.

 

A Blue Book öröksége

A Project Blue Book 1969. december 17-én hivatalosan lezárult. Az Amerikai Légierő ekkor a következő közleményt adta ki: „Egyetlen vizsgált eset sem utal nemzetbiztonsági fenyegetésre, és nincs tudományos bizonyíték idegen technológiára.”

Ennek ellenére a program öröksége ma is tovább él. A tudományos adatgyűjtés fontossága, a társadalmi stigma lebontása, valamint az átlátható jelentési és értékelési rendszer gondolata később visszaköszönt a NASA és az AARO (All-domain Anomaly Resolution Office – az amerikai védelmi minisztérium irodája) jelenlegi UAP-kezdeményezéseiben. A Blue Book tehát nem pusztán egy lezárt korszak aktája, hanem a modern UAP-kutatás születésének jegyzőkönyve.

A program örökre rögzítette azt a felismerést, hogy a megfigyelés és az értelmezés között gyakran ott tátong a bizonytalanság szakadéka – és hogy a tudomány feladata nem a szenzáció, hanem a kérdésfeltevés módszeres formába öntése.

A tíz legrejtélyesebb eset nem csupán legendák gyűjteménye, hanem egy korszak tükre: a hidegháború árnyékában tett kísérlet arra, hogy a tudomány rendet teremtsen az ismeretlen égbolt titkai között.

Perlaki Zsuzsanna Éva

Az illusztrációk Perlaki Zsuzsanna Éva koncepciója és irányítása alapján készültek a ChatGPT (GPT-5, OpenAI) közreműködésével.

© 2025 Perlaki Zsuzsanna Éva. Minden jog fenntartva. A képek a „A Project Blue Book legrejtélyesebb ügyei - tudomány, tanúk és kérdőjelek” kizárólagos vizuális anyagai; engedély nélküli felhasználásuk, másolásuk vagy terjesztésük tilos.

Idegenek fogságában – Travis Walton titokzatos eltűnése

Éppen öt évtizeddel ezelőtt, 1975 novemberében egy nem mindennapi eltűnésről szóló beszámoló járta be a világsajtót: az arizonai favágó, Travis Walton állítása szerint öt napot töltött földönkívüliek fogságában, miután társai szeme láttára elragadta őt az erdőből egy hatalmas lebegő korongból kiinduló fénysugár. Travis Walton esete az egyik legkülönlegesebb és legjobban dokumentált negyedik típusú találkozás, amelyre ötven év elteltével sem született megnyugtató magyarázat.

MERIDIÁN – A TUDOMÁNY HATÁRAIN 1.

„A tudomány határain” címmel indít ingyenes előadássorozatot a Meridián Csoport. Első alkalommal, 2025. május 24-én, szombaton 18-tól 20 óráig a balatonkeresztúri Községi Könyvtárban várjuk az érdeklődőket. Prusinszki István a hétköznapjainkat formáló mesterséges intelligenciáról, Perlaki Zsuzsanna Éva a földönkívüli létformákkal kapcsolatos kérdésekről és bizonyítékokról tart gondolatébresztő előadást.

Okoseszközök, csevegőrobotok, navigációs alkalmazások, arcfelismerő rendszerek, személyre szabott film- és zeneajánlók. A mesterséges intelligencia már ott van a zsebünkben, az otthonainkban és a munkahelyeinken, és egyre mélyebben alakítja át a mindennapjainkat. De mit is jelent valójában az MI? Honnan indult, hogyan működik, és merre tart? Képes lesz-e pótolni a tanárokat, az orvosokat, a művészeket – vagy éppen új lehetőségeket ad nekik? Prusinszki István előadásában könnyed, érthető formában járja körbe a 21. századot formáló mesterséges intelligencia világát az ígéretes és inspiráló lehetőségektől a tudományos-fantasztikus jövőképekig.

A közvéleményt megosztó témák között régóta kiemelt helyet foglal el az intelligens földönkívüli civilizációk múltbéli és jelenlegi földi tevékenységének kérdése. Perlaki Zsuzsanna Éva előadásában felsorakoztat olyan bizonyítékokat, amelyek alátámasztják, hogy az idegen lények már évezredek óta látogatják Földünket. Beszámol nyilvánosságra hozott ufóaktákról, rejtélyes égi jelenségekről és különböző típusú találkozásokról, melyekre a hivatalos szervek, tudósok, katonák, pilóták sem találtak elfogadható magyarázatokat. Bepillantást enged az ufológia kulisszatitkaiba, bemutat néhány rövid, elgondolkodtató videót, és saját helyszíni kutatásaiból, tanulmányaiból is ízelítőt nyújt az érdeklődőknek. Rámutat arra, hogy valójában még sokkal több a kérdés, mint a megnyugtató válasz.

Az előadások után a kutatásainkkal kapcsolatos, könyvesboltokban nem kapható kiadványok vásárolhatók.

Szeretettel várjuk az érdeklődőket!

TAVASZI KÖNYVAKCIÓ!

Perlaki Zsuzsanna Éva: A Jel

Részlet a könyv előszavából:

„…Zsuzsi az elmúlt négy évben alaposan beleásta magát az eset tanulmányozásába. A rendelkezésére álló dokumentációból kiindulva, annak rendszerezése közben megpróbált minél teljesebb képet kapni az 1974-es ufólehívás hátteréről. Kezdettől fogva tisztában volt azzal, hogy az eset teljes körű feldolgozását kizárólag úgy valósíthatja meg, ha a korabeli események hitelességét erős szkepticizmussal vizsgálja. Ennek érdekében több expedíciót is szervezett a Kakastaréjhoz, s a megfelelő helyen és időben kezébe vette az irányítást: 2016. június 7-én, pontosan 42 évvel az Izsáky László által leírt események után, társaival rekonstruálta az eredeti ufólehívó jelet, és elküldte az üzenetet a kozmoszba. A kísérlet sikerrel járt. A kapcsolatfelvétel sikerült.

E nem mindennapi vállalkozás részleteiről, a több éven át tartó izgalmas nyomozás eredményeiről és tanulságairól, a kapcsolatfelvétel módjáról és hátteréről szól ez a könyv, amely regényes formában nyújt betekintést az események kulisszái mögé. Kíméletlen őszinteséggel rántja le a leplet az ármánykodásokkal és hazugságokkal telített ufós közösségről, rámutat az eset feldolgozása közben talált ellentmondásokra és összefüggésekre, s valós alternatívával szolgál a földönkívüli civilizációkkal történő kapcsolatfelvételre…”

„Könyvemben olvashat néhány praktikáról, hogyan göngyölítsen fel egy olyan ufós esetet, amely évtizedekkel ezelőtt történt, valamint arról is, hogy a jelenlegi ufókutatók milyen szinten épültek be a háttérhatalmi erők rendszerébe. Részletesen beszámolok saját kalandunkról is, miként vettük kezünkbe az irányítást, és küldtük el üzenetünket az univerzumba, amely nem maradt válasz nélkül. Ajánlom ezt a könyvet minden olyan embernek, aki szeretne tisztán látni, aki el tudja viselni a valóság olykor kiábrándító igazságait, aki kíváncsi két megtörtént ufós eset kulisszatitkaira.” – Perlaki Zsuzsanna Éva

Meridián-könyvek I. kötet, 2018

Formátum: A5

Terjedelem: 288 oldal

20%-os kedvezmény!

Ára: 5000 Ft helyett most csak 4000 Ft.

Megrendelhető a meridiancsoport@gmail.com e-mail-címen.

ÚJRA MEGRENDELHETŐ A JEL CÍMŰ KÖNYV

Sziasztok!

Számtalan megkeresést kaptam „A jel – Sikeres ufólehívás a Kakastaréjnál – Az erdélyi Izsáky László nyomában” című, nagy sikerű könyvem kapcsán. Örömmel értesítelek benneteket, hogy könyvem újabb utánnyomásának előkészítése folyamatban van, 2023 májusától újra kapható!

Ára 5000 Ft + 1200 Ft postaköltség.

AKCIÓ! A 2023. április 30-ig beérkező megrendelések esetén a postaköltséget a Meridián Csoport átvállalja.

A JEL című könyv könyvesboltokban nem kapható, kizárólag a meridiancsoport@gmail.com e-mail-címre küldött üzenetben tudod megrendelni.

Részlet a könyv előszavából: „Zsuzsi alaposan beleásta magát az eset tanulmányozásába. A rendelkezésére álló dokumentációból kiindulva, annak rendszerezése közben megpróbált minél teljesebb képet kapni az 1974-es ufólehívás hátteréről. Kezdettől fogva tisztában volt azzal, hogy az eset teljes körű feldolgozását kizárólag úgy valósíthatja meg, ha a korabeli események hitelességét erős szkepticizmussal vizsgálja. Ennek érdekében több expedíciót is szervezett a Kakastaréjhoz, s a megfelelő helyen és időben kezébe vette az irányítást: 2016. június 7-én, pontosan 42 évvel az Izsáky László által leírt események után, társaival rekonstruálta az eredeti ufólehívó jelet, és elküldte az üzenetet a kozmoszba. A kísérlet sikerrel járt. A kapcsolatfelvétel sikerült.

E nem mindennapi vállalkozás részleteiről, a több éven át tartó izgalmas nyomozás eredményeiről és tanulságairól, a kapcsolatfelvétel módjáról és hátteréről szól ez a könyv, amely részletes betekintést nyújt az események kulisszái mögé. Kíméletlen őszinteséggel rántja le a leplet az ármánykodásokkal és hazugságokkal telített ufós közösségről, rámutat az eset feldolgozása közben talált ellentmondásokra és összefüggésekre, s valós alternatívával szolgál a földönkívüli civilizációkkal történő kapcsolatfelvételre…”

 

Könyvemben olvashatsz néhány praktikáról, hogyan lehet felgöngyölíteni egy olyan ufós esetet, amely évtizedekkel ezelőtt történt, valamint arról is, hogy a jelenlegi ufókutatók milyen szinten épültek be a háttérhatalmi erők rendszerébe. Részletesen beszámolok saját kalandunkról is, miként vettük kezünkbe az irányítást, és küldtük el üzenetünket az univerzumba, amely nem maradt válasz nélkül. Ajánlom ezt a könyvet minden olyan embernek, aki szeretne tisztán látni, aki el tudja viselni a valóság olykor kiábrándító igazságait, aki kíváncsi két megtörtént ufós eset kulisszatitkaira, és mindazoknak, akik szeretnének Izsáky László vagy az én nyomdokaimba lépni, és kapcsolatot teremteni földönkívüli lényekkel.

Perlaki Zsuzsanna Éva

SZÖRNYETHALT AZ UFÓT ÜLDÖZŐ PILÓTA

A Mantell-ufóincidens

Három veterán pilóta indult el az észak-amerikai Kentucky légi bázisról P–51 Mustang vadászgépeikkel, hogy üldözőbe vegyenek egy azonosítatlan repülő tárgyat.

AZ ELSŐ „REPÜLŐ CSÉSZEALJ”

 

Noha az emberiség történelme során számtalan titokzatos égi objektumot jegyeztek fel, érdemes megemlékezni arról, hogy egy pontosan 145 évvel ezelőtti, texasi megfigyelés vezetett a repülő csészealj kifejezés első említéséhez.

A Denison Daily News újság 1878. január 25-i számának címlapján jelent meg Dallas Herald riportja „Egy furcsa jelenség” címmel. A cikkben egy farmer, John Martin beszámolója olvasható arról a különös jelenségről, melyet 1878. január 2-án délelőtt, vadászat közben figyelt meg a déli égbolton. John Martin elmondása alapján egy nagy sebességgel közeledő, fekete színű, fényes, narancs méretű tárgyra lett figyelmes az égen, amelynek a fénye egyre vakítóbb lett, a mérete pedig egyre nagyobb. Martin átmenetileg megvakult a megfigyelés közben, s mire a látása helyreállt, addigra a tárgy magasan, szinte közvetlenül a feje felett volt. John elmondása szerint hihetetlen sebeséggel szárnyalt az égbolton ez a tárgy, amit akkorának látott addigra, mint egy nagy „csészealj”. A csészealj kifejezést tehát nem a tárgy formájára értette, hanem az ő látószögéből látható tárgy méretére akart utalni. A formáját úgy jellemezte, mint egy nagy léggömböt. „Olyan gyorsan ment, mint amilyen gyorsan jött, és hamarosan eltűnt a szemem elől a mennyei égbolton”– fűzte hozzá John Martin.

A Danison Daily News riportere szerint John Martin kétségtelenül hiteles úriember, és felhívta a figyelmet arra, ha ez a furcsa jelenség nem léggömb volt, akkor mindenképp megérdemli a tudósok figyelmét.

Perlaki Zsuzsanna Éva

Források:

https://texashistory.unt.edu  kép

https://hu.eferrit.com

https://texascooppower.com

SZEPLŐTELEN FOGANTATÁS

Egy szokatlan rendezvényen vettem részt, még 2014. november 8-án, mely a kozmosz idegenségeivel foglalkozott. Vicc, mert hát ugye, mit is ismerhetünk a kozmoszból? Csupán csak egy dolgot tudhatunk biztosan, hogy szélsebesen száguldunk a világűrben, a Föld nevű bolygó hátán, miközben azt sem tudjuk honnan jöttünk, merre tartunk. S mi van azután. Arról meg végképp fogalmunk sincs, hogy mi van „odakinn”, vagy épp mi nincs.

Jó, jó, vajmi elképzeléseink vannak a világegyetemről a technológiának köszönhetően, de túl sokszor hangzik el, hogy „a tudomány jelen állása szerint”. És az is, hogy „mégsem úgy van, hanem így”. Azaz bármi lehet, és annak az ellenkezője is…

Számomra mindenesetre akkor nagyon nagy élménynek ígérkezett, hogy egy egész napot azzal tölthetek el, hogy ezekről a „bizonytalan” dolgokról végig hallgathatok jó sok „biztosnak vélt” előadást. De az igazán legnagyobb élményem még sem ez volt – az innen-onnan szedett információhalmazzal bíró eseményen – ,hanem, hogy végre alkalmam nyílt találkozni a „virtuális barátaimmal”. Furcsa érzés mikor valakivel először úgy beszélget az ember, hogy valóban a szemébe néz, nem pedig egy monitorképernyő üvegén át lát egy tekintetet. Egész más. Olyan valódi. Mindent egybevetve mégis azt kell mondanom, hogy az, hogy most itt írhatok a saját blogomon, a virtuális olvasóimnak, ennek a rendezvénynek köszönhető. Ugyanis a „virtuális barátaim” személyes noszogatásának következménye, hogy megszületett a Gondolatok az égbolt alól blog.

Ez az oldal az, mi akkor „megfogant”, ahol most ezt a személyes „Gondolatokos” gondolataimat foglalom össze, rendhagyó szülinapi köszöntőnek. Mégiscsak eltelt nyolc mozgalmas év. S bármennyire virtuális forma is ez, mégis valódi.

Bevallom őszintén, mikor nekifogtam blogolni, akkor fogalmam sem volt arról, hogy hová vezet majd mindez. Lesz-e egyáltalán bárki, aki elolvassa az írásaimat? Érdekel-e akárkit is, mit gondolok, írok én? Azzal meg végképp nem voltam tisztában, hogy mit is nyújt maga az online felület. Mondhatni, majdnem annyira határtalannak tűnik, mint maga a kozmosz. De ki tudja, talán valóban olyannyira határtalan is. Hisz bárhol, bárki foghatja ezt az éter végtelenjében. Egyesek és nullák. Jelek. Hullámok. Rezgések. Melyek épp oly szélsebesen terjednek a térben, mint amilyen szélsebesen utazunk, mi magunk is. Halhatatlanul.

De ünnepeljünk is, hisz ez az apropó! Ez a Te napod, 2014. november 23. az első online publikáció napja. Boldog 8. születésnapot „Gondolatok az égbolt alól”!

Nagyon büszke vagyok ám rád! Van hová visszanézni. Nemcsak a fogantatásod volt különleges, a születésed is sajátos volt. Kellett egy megbízható felület, ahol világra hozhattalak. Számtalan weboldalt „nyálaztam át” mire megtaláltam szülőföldedet. Aztán ott volt az a rengeteg funkció – melyekről előtte még sose hallottam – , hogy hogyan legyen „tested”. Hosszú vajúdás volt. De megérte, így lettél még értékesebb a szívemben.

Na, meg ott a névadás, az volt talán a legnehezebb, mégis legkönnyebb feladat. Bár valójában a legelső „Gondolat”, mi eszembe jutott, a milliónyi utána jövő sok más után, végül is, az lett a neved. Ültem a csendes éjszakában, a csillagokat bámulva, és azok egész egyszerűen megsúgták nekem. De persze milyen az ember, próbálkozik, hátha van jobb, szebb, rövidebb… Nem volt. Így lettél hát „Gondolatok az égbolt alól”.

Rengeteg mindent kaptam általad, mit valószínűleg meghálálni sem bírok. Csak próbálok. Hisz még itt vagyok. És itt vagy Te is nekem. Bármily rögös is az út, együtt megyünk tovább. S míg száguldunk a kozmosz végtelenjében, Te is velem száguldasz tovább.

Perlaki Zsuzsanna Éva

HOGYAN ÉLJÜNK TÚL EGY ATOMTÁMADÁST?

Megfelelő óvóhelyen, túlélőcsomaggal átvészelhető 
a nukleáris csapás

Csaknem nyolcvan éve tart az atomkorszak, a fegyverkezési versenyben a legerősebb hatalmak atombombákkal tartják sakkban egymást és a világ technikailag kevésbé felkészült részét. Napjainkban Oroszország emlegeti egyre sűrűbben, nem rettennek vissza attól sem, hogy az ellenségeik ellen bevessék a legszörnyűbb tömegpusztító fegyvert, kockáztatva ezzel azt, hogy olyan lavinát indítsanak el, mely az emberiség kipusztulásával fenyeget. Cikkemben arra keresem a választ, vajon hogyan élhetünk túl egy váratlan atomtámadást, túlélhetjük-e egyáltalán.

Vádirat az emberiség ellen

Jelen írásom egy olyan korszakban született, melybe beilleszkednem sosem sikerült, elfogadnom azt pedig meg sem fordult a fejemben.

Abban a szerencsés vagy szerencsétlennek mondott korszakban születtem, mely számos nagy „fordulópontot” rejtett magában. Akár a század-, ezredforduló megélésére gondolok, akár a jelentősebb politikai, társadalmi fordulatok jutnak eszembe, bizton állíthatom, hogy tanúja voltam mindennek. Eszmék, ideák bukásainak és születéseinek is részese vagyok.

Tinédzserkoromban megéltem azt a korszakot, amelyet ma sokan csak átkosként emlegetnek, miközben arcukról az árulkodik, hogy a lelkük legmélyén úgy tartják, nem is volt az annyira átkos.

Kinyíltak a kapuk, falak omlottak le, s miközben látszólag Kelet és Nyugat egymás karjaiba omlott – titkolt vággyal, hogy „úgysem tart ez sokáig” –, abban reménykedtek, hogy hamarosan újra egymás fején taposva, a csúcsra juthatnak fel.

Torzuló személyiségek az online térben

MEGJELENT A KÖRMENDI FIGYELŐ KÖNYVEK 22. SZÁMA

A Körmendi Figyelőben megjelent az online térhez kötődő társadalomkritikám, köszönet érte a Körmendi Kulturális Műhelynek!

SZAKRÁLIS ÁBÉCÉ IV.

Összerovás

 

Lelkünket egészen az égi világok tetejére, Isten mellé emeli az a betűkészlet, amelyet a mai köznyelv egyszerűen csak „székely rovásnak” nevez. Az Isteni, szellemi kommunikációt ezzel megfosztva minden spirituális tartalmától, pusztán jelkészletté zsugorítja, s egyetlen nép ábécéjenek nyilvánítja ki. Cikksorozatomban szeretném a megfelelő helyére visszaemelni ezt a legősibb ősgyökereinkből fakadó jelkészletet, melynek minden vonása IS–Ten-től ered. Ős teremtő erő hatja át a szívünket, az ősi terembura kapui tárulnak fel előttünk olvasáskor.

Az első részben tárgyaltuk a kommunikáció jelentőségét, melynek az egyik eleme a jelek, szimbólumok, gondolatok eggyé olvasztása. Tisztáztuk Varga Csaba nyelvész érveléseivel, hogy miért nem székely rovásírásnak nevezzük ezt az ősi ábécét. A második részben tárgyaltuk az ősi betűkkel való írásmódokat, szabályokat Friedrich Klára útmutatásai szerint, és kitértünk a betűk szakrális mivoltára is. A harmadik részben az írásmítoszokról volt szó, valamint az írástörténelem szakértőinek segítségével a tudományos oldalról is megnézhettük a magyar nyelv mélyen gyökeredző eredetét. Az első három részben bemutattam az ősi ábécé elemeit, azok írásos formáit és jelentéseit. Már ismerjük a jelenleg elfogadott ősi ábécé 36 betűjét. Itt az ideje, hogy szót ejtsünk a ligatúrákról, azaz a betűk összerovásáról, a hangugratásról, azaz a jelkihagyásról és a legalapvetőbb szabályokról is.

Esztergomi pecsétgyűrű

SZAKRÁLIS ÁBÉCÉ III.

Írásmítoszok

Lelkünket egészen az égi világok tetejére, Isten mellé emeli az a betűkészlet, amelyet a mai köznyelv egyszerűen csak „székely rovásnak” nevez. Az Isteni, szellemi kommunikációt ezzel megfosztva minden spirituális tartalmától, pusztán jelkészletté zsugorítja, s egyetlen nép ábécéjenek nyilvánítja ki. Cikksorozatomban szeretném a megfelelő helyére visszaemelni ezt a legősibb ősgyökereinkből fakadó jelkészletet, melynek minden vonása IS–Ten-től ered. Ős teremtő erő hatja át a szívünket, az ősi terembura kapui tárulnak fel előttünk olvasáskor.

Az első részben tárgyaltuk a kommunikáció jelentőségét, melynek az egyik eleme a jelek, szimbólumok, gondolatok eggyé olvasztása. Tisztáztuk Varga Csaba nyelvész érveléseivel, hogy miért nem székely rovásírásnak nevezzük ezt az ősi ábécét. A második részben tárgyaltuk az ősi betűkkel való írásmódokat, szabályokat Friedrich Klára útmutatásai szerint, és kitértünk a betűk szakrális mivoltára is. Ebben a részben haladok tovább az ősi jelkészlet elemeinek, azok írásos formáinak és jelentéseinek bemutatásával, valamint az írásmítoszokról mutatok be ízelítőt.

Minden műveltségi körnek megvan a maga legendája arról, hogy a nyelv és az írás miként jött létre.

A kínaiak úgy tartják, hogy az írástudomány isteni eredetű, több legenda is kering erről. Az egyikben a Sárga-folyó Sárga Sárkánya őrizte a nyolc ősi írásjelet, a trigrammát, ő avatta be Fu-Hszi császárt az írás tudományába, akit később sárkányalakkal ruházott fel az utókor. Más források szerint Huang-ti császár két titkára találta fel (Kr. e. 2700 körül), s ezek utóbb az írás istenségeivé, ce-senné lettek. Más mondákban az írás feltalálása az ókori Cang-Csie kultúrhéroszé volt, aki négy szemének köszönhette az éberségét. Ő volt a Sárga Császár segítője is, aki a mítosz szerint az írásjegyeket a csillagképekből, a teknős hátán lévő rajzolatból és a homokban látható madárlábnyomokból alkotta meg.

Cang-csie portréja

SZAKRÁLIS ÁBÉCÉ II.

Isteni és szellemi kommunikáció

Lelkünket egészen az égi világok tetejére, Isten mellé emeli az a betűkészlet, amelyet a mai köznyelv egyszerűen csak „székely rovásnak” nevez. Az Isteni, szellemi kommunikációt ezzel megfosztva minden spirituális tartalmától, pusztán jelkészletté zsugorítja, s egyetlen nép ábécéjenek nyilvánítja ki. Cikksorozatomban szeretném a megfelelő helyére visszaemelni ezt a legősibb ősgyökereinkből fakadó jelkészletet, melynek minden vonása IS–Ten-től ered. Ős teremtő erő hatja át a szívünket, az ősi terembura kapui tárulnak fel előttünk olvasáskor.

Énlakai ligatúra jelei

Az első részben tárgyaltuk a kommunikáció jelentőségét, melynek az egyik eleme a jelek, szimbólumok, gondolatok eggyé olvasztása. Tisztáztuk Varga Csaba nyelvész érveléseivel, hogy miért nem székely rovásírásnak nevezzük ezt az ősi ábécét, ezért ezekre már újból nem térek ki. Ebben a részben haladok tovább az ősi jelkészlet elemeinek, azok írásos formáinak és jelentéseinek bemutatásával. Tárgyalni fogom az ősi betűkkel való írásmódokat, nyelvtani szabályokat Friedrich Klárát segítségül hívva. Illetve kitérek kicsit ennek az ábécének a szakrális vonatkoztatásaira.

SZAKRÁLIS ÁBÉCÉ

 Az ősi ábécé rejtélyei

Lelkünket egészen az égi világok tetejére, Isten mellé emeli az a betűkészlet, amelyet a mai köznyelv egyszerűen csak „székely rovásnak” nevez. Az Isteni, szellemi kommunikációt ezzel megfosztva minden spirituális tartalmától, pusztán jelkészletté zsugorítja, s egyetlen nép ábécéjenek nyilvánítva ki. Cikksorozatomban szeretném a megfelelő helyére visszaemelni ezt a legősibb ősgyökereinkből fakadó jelkészletet, melynek minden vonása IS–Ten-től ered. Ős teremtő erő hatja át a szívünket, az ősi terembura kapui tárulnak fel előttünk olvasáskor.

Tatárlakai korong

Elsőként szeretném tisztázni, hogy jómagam hivatalosan nem vagyok sem nyelvész, sem írástörténész, pusztán autodidaktaként képzem magam annak érdekében, hogy minél szélesebb ismeretet szerezzek ősi gyökereimről és az emberiség hajnaláról. Az írástörténelem egyik mérdföldköveként tekintek Varga Csaba (1945-2012) Balázs Béla-díjas magyar animációsfilm-rendezőre, nyelvkutatóra, aki az írástörténeti kutatásaival, a székely írás kőkori származásáról alkotott gondolatrendszerével teljesen magával ragadott és lenyűgözött, ezáltal a példaképemmé is emelkedett. Mélyrehatóbban 2018 óta foglalkozom a paleográfiával, azaz az írástörténelemmel. Ennek eredményeképpen jelent meg 2020 nyarán az „Ősi rovásjelek az erdélyi aranylemezek” című ismeretterjesztő könyvem, melyben egy idegen civilizáció által hátrahagyott, az ősi ábécéhez hasonlatos véseteket tartalmazó aranylemezeket vizsgáltam, és igyekeztem legjobb tudásom szerint megfejteni. Könyvem befejezésével az írástörténelmi érdeklődésem nem hagyott alább, ezen felbuzdulva fogtam bele ebbe a rovatba, melyben szeretném megismertetni és megszerettetni az érdeklődőkkel az ősi ábécé titkait, melyek ősidők óta – időnként el-el hanyagolva – végigkísérik a magyarság többezer éves múltját.

Az első részben tárgyalni fogjuk a kommunikáció jelentőségét, melynek az egyik eleme a jelek, szimbólumok, gondolatok eggyé olvasztása. Illetve bemutatom Varga Csaba íráskutató véleményét arról, hogy szerinte a magyarság írásbeliségét honnan is kellene eredeztetni. Cikkeimhez az „Ősi rovásjelek az erdélyi aranylemezeken” című könyvemben leírt tanulmányaimat is fel fogom használni, illetve többek között Varga Csaba, Varga Géza, Friedrich Klára, Szakács Gábor, Hoppál Mihály, Dr. Sebestyén Gyula, és Lacza Tihamér munkássága során felhalmozott tudásanyagok is bemutatásra kerülnek. Majd sorra vesszük az ősi jelkészlet elemeit szakaszosan, azok írásos formáit és jelentéseiket. Szó lesz majd a továbbiakban a ligatúrákról is, azok értelmezéséről, fontosságáról. Majd a távolabbi jövőben bemutatok olyan ősi leleteket is, melyeknek a díszítései ősi szimbólumok halmait tartalmazzák. Tartsatok velem ezen az úton, hogy lelkünk és szellemünk összefonódjon a jóöreg Ős-Ten-nel.

AZ 50-ESEN HALLOTTAM…

 Édesanyám emlékére

Van az a pont, amikor „kisiklik” a villamos. Hiába tűnik látszatra minden frankónak, ha a mélyére nézünk a dolgoknak, időnként azzal kell szembesülnünk, hogy ami kívül csicsa, az bizony sokszor belül rohad. Lehet az alma csábítóan piros, de ha beleharapsz, és megérzed, hogy belül penészes, kiköpöd rögtön.

Nálam ez a „penészesalma-darab” egy döbbenetes nyilatkozat volt. Teljesen felkavarta a gyomromat. A kormány operatív törzsének egyik szócsöve, Müller Cecília országos tisztifőorvos szájából hangzott el május végén: „Magyarországon nem volt ellátatlan beteg, nem feküdt senki a kórházak folyosóin.”

Hetek óta görcsben van a gyomrom, szorít a torkom, mert üvölteni tudnék. Őrjöngeni, de nem lehet. Édesanyám április 13-án örök nyugalomra tért. Májusban nem gyújthattuk meg a 70 szál gyertyát. Halálához hosszú út vezetett, mely tele volt újabb és újabb kihívásokkal és betegségekkel. Elviselhetetlen fájdalommal kellett megküzdenie, és a pandémia kezdete óta több ízben kellett hozzá ügyeletet vagy mentőt hívni, mert sem háziorvos, sem szakorvos nem volt elérhető. Április 14-re kapott végre időpontot a kórházi kezelésre, de ezt már nem tudta igénybe venni, egy nappal előtte, éjjel ment el örökre.

Nem részletezem, hogy az elmúlt egy évben hány alkalommal nem kapott érdemi segítséget az édesanyám az alapbetegsége kapcsán az egészségügytől. Azt pedig még inkább nem, hogy alkalmanként miken megy keresztül az ember, amikor már órák óta várja a mentőt a beteghez, és miután kiérkezik, a fájdalomban fetrengő embernek arról kezdenek el beszélni, hogy csak be ne kelljen vinni őt a kórházba, mert azzal csak rosszabbat tesznek neki, még véletlenül elkapja a vírust.

Hát mit lehet ilyenkor csinálni? Az elmúlt egy évben volt bőven tapasztalatunk a romokban heverő egészségügy kapcsán, megéltük az összes hibás döntés következményeit, és bár tudom, nem illő senkit sem hibáztatni, én mégis úgy gondolom, hogy ha az elmúlt évben nem maradtak volna el anyukámnak a kezelései, akkor még mindig élhetne. Ha nem engedik el a kezét, mert nincs hová beutalni, mert a kórházakban szinte csak a covidosok lehettek, akkor talán elfújhatta volna azt a 70 szál gyertyát.

Nem sokkal halála előtt anyukám azt mondta, ezt írd meg az újságba: nem érdekli ezeket, hogy mi meghalunk, csak a saját vagyonosodásuk!

Vajon hány édesanya, édesapa, gyermek és testvér gyászol amiatt, mert nem működött az egészségügyi ellátás? Hogy lehet ilyet kijelenteni, hogy senki nem maradt ellátás nélkül? Hogy merik meggyalázni a halott emberek igazságát? A folyosón pedig csak azért nem feküdtek betegek, mert be se kerülhettek oda, otthon, magukra maradva imádkoztak. Jó reggelt, Magyarország!

Hát most ezért siklott ki a villamos.

P.Zs.

Válogatás a 2021-es Lőrinci Naplóba írt cikkeim közül.

Konzultáljunk

Belebotlottam az új nemzeti konzultációban lévő kérdésekbe, melyekre itt a blogomon keresztül, adom meg nyilvánosan felvállalt válaszom!

Véleményem szerint, amúgy az egész konzultációs pénzszórás teljesen felesleges volt, jobb helye is lenne most a pénznek! Ha ennyire nincs senki a kormányból, aki jó tanácsnok lenne, akkor dobjatok egy e-mailt, ingyen elvállalom a tisztséget, csak ilyen hülyeségekre ne költsétek el a pénzem! Hét kérdésre egy válaszom van, ezt a kérdések után megtaláljátok!

ŐSI ROVÁSJELEK AZ ERDÉLYI ARANYLEMEZEKEN - ELŐSZÓ

Megjelent a Körmendi Figyelő 21. számában az "Ősi rovásjelek az erdélyi aranylemezeken" című könyvem előszava, melyet Eőry Szabó Ferenc mkl írt a könyvemhez! Hálás köszönet érte!

Perlaki Zsuzsanna Éva - Ősi rovásjelek az erdélyi aranylemezeken
Előszó

"Ma már biztosan állíthatjuk, hogy nem vagyunk egyedüli értelemmel bíró lények az univerzumban. Földünket és naprendszerünket számtalan értelmes civilizáció által lakott bolygó kíséri az égi pályákon. Az univerzum hemzseg az élettől és annak különböző megnyilvánulásaitól. Az univerzum maga az élet. Nem értünk jött létre – bármennyire is fáj ez nekünk –, és biztosan nem is mi vagyunk benne a legértelmesebb fizikai teremtmények, nem is beszélve a tudatos szellemi lények sokaságáról. A végtelen időben a galaxisok milliárdjai születnek és pusztulnak el, úgy hogy a változatlan Egy meg sem rezdül. Felfoghatatlanok számunkra a teremtett világ rejtelmei, megismerésének fel-fellobbanó szikrái hiába töltik el fajunkat önteltséggel, valójában még azt sem tudjuk, hogy igazán mit kellene megismernünk. Csalóka világ ez, mely rejtekezni szeret, megtévesztett tudatunk illuzórikus képei játszanak velünk, míg a lényeg láthatatlan marad előttünk. Szemlélődve gondolkodhatunk, mibe is csöppentünk, milyen misztikus megélésnek lehetünk részesei, amiről ugyan azt hisszük, hogy látjuk, hogy megérintjük, miközben e Van-ságot csak belső lényegünkkel, önvaló lelkünkkel fedezhetjük fel. Ha felismerjük, hogy önmagunkat (nem az önmaguknak tartott személyiségünket) látjuk mindenütt, akkor kezdjük érteni, hogy mi Valaminek a többszörös letükröződései, szemléljük önnön-
magunkat, a Földön állva a csillagokat bámulva, a szubatomi részek tereit kutatva. A mindenség egylényegű, ebben való elkülönülésünk érzete is csak a színjáték része, de ha az elfüggönyöző fátyol lehull, nem a külső nézőteret kell megpillantanunk, hanem a belső, sokkal hatalmasabb univerzumot, színterünk igazi színpadát. Itt lényünk, örök szellemi szabadságunk szabadon szárnyalhat az idők és terek végtelenjében, hogy majd visszatérhessen az örök Egybe.

EMLÉKEZTEK MÉG AZOKRA A SZÉP IDŐKRE, AMIKOR…

Emlékeztek még azokra az időkre, amikor a városban sétálva az embergyűrűk között áthaladva látattok mosolygos, kacagós, vidám, szép, bájos, tündöklő, érdekes, csodálkozó, sima, ráncos, szomorú, fintorgó, unott, ronda, ismerős és ismeretlen arcokat? Emlékeztek még az ajkak milliónyi formájára? Emlékezték még az idegen orrokra?

Emlékeztek még azokra az időkre, amikor felismertétek az utcán, bevásárláskor, munkahelyen, lépcsőházakban, parkolókban vagy bárhol az ismerősöket, szomszédokat, munkatársakat, rokonokat?

Emlékeztek még azokra az időkre, amikor este vásárolni, sétálni, vacsorázni, kirándulni, bulizni, szórakozni indultatok, majd az éjszaki égbolt fényei kísértek haza?

Emlékeztek még azokra az időkre, amikor még természetes, félelemnélküli volt a kézfogás, ölelés vagy akár a puszi?

Emlékeztek még a koncertek küzdőterén való „túlélésre”, a zene dübörgésére, a boldogságra, az enregiákra, melyeket átéltetek?

Emlékeztek még az utolsó teltházas színházi előadásra vagy mozira?

Emlékezték még arra, milyen kellemes volt egy éttermi találkozó, ahol nemcsak a hasatok, de a szívetek is jóllakott? Emlékeztek, hogy minden asztal foglalt volt?

Emlékezték még a déd vagy nagyszülőkre, akiket félelem nélkül átölelhettetek, meg csókólhattatok?

Emlékeztek még a gyerekzsivajtól hangos teli játszóterekre, ahol az ismeretlen ismerős gyerekek önfeledten játszhattak együtt, miközben a szülők, nagyszülők közösen, egymás mellett ülve beszélgettek a padokon?

Emlékezték még azokra az időkre, amikor még a tüsszentésetekre az „egészségedre” volt a válasz, nem pedig rosszalló, rettegő tekintetek és elhúzódás?

Emlékeztek még azokra az időkre, amikor a szabadba lépve beszívtátok a frisslevegőt a tüdőtökbe?

Én még emlékszem! De már nem akarok tovább emlékezni! Megélni akarom ezek a dolgokat!

Perlaki Zsuzsanna Éva

MÁR NYOMTATÁSBAN IS MEGJELENT A VIRTUÁLIS TÉRBEN NAGY PORT KAVARÓ CIKKEM

MEGJELENT A KÖRMENDI FIGYELŐ 21. SZÁMA

"Svindlire épült a magyar ufókutatás" címmel jelent meg újabb tanulmányom a Körmendi Figyelő hasábjain. Hálás köszönet érte! 

Az u-fosokat innen is csókoltatom! Már örök nyoma marad a disznóságaiknak! 😉