SZAKRÁLIS ÁBÉCÉ

 Az ősi ábécé rejtélyei

Lelkünket egészen az égi világok tetejére, Isten mellé emeli az a betűkészlet, amelyet a mai köznyelv egyszerűen csak „székely rovásnak” nevez. Az Isteni, szellemi kommunikációt ezzel megfosztva minden spirituális tartalmától, pusztán jelkészletté zsugorítja, s egyetlen nép ábécéjenek nyilvánítva ki. Cikksorozatomban szeretném a megfelelő helyére visszaemelni ezt a legősibb ősgyökereinkből fakadó jelkészletet, melynek minden vonása IS–Ten-től ered. Ős teremtő erő hatja át a szívünket, az ősi terembura kapui tárulnak fel előttünk olvasáskor.

Tatárlakai korong

Elsőként szeretném tisztázni, hogy jómagam hivatalosan nem vagyok sem nyelvész, sem írástörténész, pusztán autodidaktaként képzem magam annak érdekében, hogy minél szélesebb ismeretet szerezzek ősi gyökereimről és az emberiség hajnaláról. Az írástörténelem egyik mérdföldköveként tekintek Varga Csaba (1945-2012) Balázs Béla-díjas magyar animációsfilm-rendezőre, nyelvkutatóra, aki az írástörténeti kutatásaival, a székely írás kőkori származásáról alkotott gondolatrendszerével teljesen magával ragadott és lenyűgözött, ezáltal a példaképemmé is emelkedett. Mélyrehatóbban 2018 óta foglalkozom a paleográfiával, azaz az írástörténelemmel. Ennek eredményeképpen jelent meg 2020 nyarán az „Ősi rovásjelek az erdélyi aranylemezek” című ismeretterjesztő könyvem, melyben egy idegen civilizáció által hátrahagyott, az ősi ábécéhez hasonlatos véseteket tartalmazó aranylemezeket vizsgáltam, és igyekeztem legjobb tudásom szerint megfejteni. Könyvem befejezésével az írástörténelmi érdeklődésem nem hagyott alább, ezen felbuzdulva fogtam bele ebbe a rovatba, melyben szeretném megismertetni és megszerettetni az érdeklődőkkel az ősi ábécé titkait, melyek ősidők óta – időnként el-el hanyagolva – végigkísérik a magyarság többezer éves múltját.

Az első részben tárgyalni fogjuk a kommunikáció jelentőségét, melynek az egyik eleme a jelek, szimbólumok, gondolatok eggyé olvasztása. Illetve bemutatom Varga Csaba íráskutató véleményét arról, hogy szerinte a magyarság írásbeliségét honnan is kellene eredeztetni. Cikkeimhez az „Ősi rovásjelek az erdélyi aranylemezeken” című könyvemben leírt tanulmányaimat is fel fogom használni, illetve többek között Varga Csaba, Varga Géza, Friedrich Klára, Szakács Gábor, Hoppál Mihály, Dr. Sebestyén Gyula, és Lacza Tihamér munkássága során felhalmozott tudásanyagok is bemutatásra kerülnek. Majd sorra vesszük az ősi jelkészlet elemeit szakaszosan, azok írásos formáit és jelentéseiket. Szó lesz majd a továbbiakban a ligatúrákról is, azok értelmezéséről, fontosságáról. Majd a távolabbi jövőben bemutatok olyan ősi leleteket is, melyeknek a díszítései ősi szimbólumok halmait tartalmazzák. Tartsatok velem ezen az úton, hogy lelkünk és szellemünk összefonódjon a jóöreg Ős-Ten-nel.

Az ember időtlen idők óta késztetést érez arra, hogy a gondolatait, körülményeit megörökítse valamilyen formában az utókor számára, az már viszont az elkövetkező generációk feladata, hogy értelmezni tudják a letűnt civilizációkból ránk maradt rajzokat, írásokat, üzeneteket. A korszakok közötti távolság monumentális kihívás elé állítja mindazokat, akik értelmezni szeretnék eme ősi képi, írásos jeleket.

„Vitathatatlan, hogy az ismeretek továbbadása a legtöbb emberi közösségben mindenekelőtt beszéd útján történik, az emberi agy elraktározó képességére – az emlékezetre – bízva azt, hogy az így közölt információkból mit tart megőrzésre érdemesnek, s mit hullajt ki végérvényesen a felejtés rostáján. Ez a módszer azonban – tapasztalatból tudjuk – nem túlzottan hatékony, szükség van olyan eszközre, amely segítségével az ismeretek akár korlátlan ideig is elraktározhatók, s amely akkor is lehetővé teszi az emberek közötti kommunikációt, amikor beszélgetésre nincs mód. Ez az »eszköz«, ez a nagyon fontos találmány az írás.” – vélekedik Lacza Tihamér „Az ókor emlékezete” című művében (7. o.).

A szimbólumok a gondolatok és jelek eggyéolvasztásai. A szellemi és az anyagi világot kötik össze. A szimbólumok olyan jelentést hordoznak, amelyek túlmutatnak önmagukon. Értelmezésükhöz elengedhetetlen, hogy térben és időben is el tudjuk helyezni felbukkanásukat. Ismernünk kell a „használóikat”, hogy rájöjjünk az üzeneteik értelmére, céljára.

Az emberiség évezredek óta használ különböző szimbólumokat közlésként. Számtalan könyvben megtalálhatók az emberiség által használt szimbólumok megfejtései az ősidőktől egészen napjainkig. Lexikonok tucatjai, ismeretterjesztő könyvek százai foglalkoznak a szimbólumok értelmezéseivel.

Bár nincs két egyformán látó szempár, mégis egy közös tudatnak, mely a látás értelmét megadja, bizonyára léteznie kell.

Varga Csaba

A kommunikáció az információcsere folyamata, általában egy közös jelrendszer segítségével jön létre. Esetünkben a közös jelrendszer az írás, azaz a betűk, jelek, melyek szakrális szimbólumokat is hordoznak. Az ősi ábécé betűit manapság pusztán csak „székely ábécéként” neveznek, a vele való írást pedig rovásnak, amely mondhatni némiképpen félrevezető. Hogy tisztább képet kapjanak erről, idézem Varga Csaba gondolatait, melyet az „Idő és ABC” című könyvének 43. oldalán találtam.

Varga Csaba „Idő és ABC” című könyvéből (41. o.):

„Mert eme ábécé a régi feljegyzésekben – amire folyton hivatkozva van – a valóságban »szkíta–hun–székely–magyar ABC« logikusan…”

[…] Ebből következően a kizárólagos „székely” ABC-ként való meghatározása megfosztja a szkítákat, a hunokat és a magyarokat szellemi tulajdonuktól, a saját ABC-jüktől, ugyanis így törlődik az olvasók agyából az, hogy nekik is volt írásbeliségük, nem csak a székelyeknek. Igaz – mert a feljegyzések épp ezt árulják el – ugyanazzal az egyetlenegy ABC-vel írtak mindahányan…”

„…Ezzel ugyanis csak az írásjelek rögzítési módját határozzuk meg. A »rovásírás« pontosan ugyanolyan »nesze semmi, fogd meg jól« kifejezés, mint az »iskolai táblakrétaírás«, a »lúd-tollírás«, a »palatáblaírás«, a »«nyomtatott írás«, a »filc-tollírás«, »vizelettelhóbaírás« stb. A jelzők eltüntetik a szellemi tartalmat: az írást és az íróeszközt, a nyomhagyás módját tolják előtérbe. Mert mit is rónak, ha éppen rónak? Betűket. Sorjában egymás után. Azaz írtak, írnak annak rendje-módja szerint a „szkíta–hun–székely–magyar ABC-vel, mint bárki más bármikor az ő saját ABC-jével…”

Mivel tanulmányoztam Varga Csaba a „Jel, jel, jel avagy az ABC 30 000 éves története” című könyvét, amelyben feltárta az ősi jelkészletet, és bebizonyította, hogy minden betű ebből az első, eredeti ábécéből keletkezett, ezért teljesen egyetértek azzal, hogy a mi szkíta–hun–székely–magyar ábécénket legszerencsésebb talán az „ősi ábécének” nevezni.

Most elkezdem bemutatni az ősi ábécé betűit, a hagyományos ábécé sorrendjében, az „Ősi rovásjelek az erdélyi aranylemezek” című könyvem alapján. Ehhez az összes létező forrást felhasználtam, amit a fentnevezett kutatók könyveiben és az internetes oldalakon találtam. Így egyedi forrásmegjelölést itt nem használok, hisz az alábbi betűk szavankénti elemzése rengeteg ember nevéhez fűződik, és mindenki felhasználta a mások által feltételezett információkat is. Ezért nem szeretnék egy olyan felsorolásba kezdeni, amelyből bárki munkája hiányozna, amit én nem ismerek, és joggal felháborodhatna azon, hogy miért hagytam ki pont az ő nevét. Jelenlegi tudásunk szerint 39 jelből áll az ősi ábécé. Ezért, cikksorozatomban három részre osztottam a betűkészletet, így alkalmanként tizenhárom betűvel és azoknak a lehetséges fogalmi jelentéseivel ismerkedhetünk meg. A ligatúrákat majd csak a teljes ábécé ismeretében fogjuk tárgyalni. 

Az „A” rovásjele és szavai: A = Anya – Anyaisten. Fogalmi jelentése: Anyahita, a szíriuszi nő, egyesek szerint a szkíták termékenység-istennője is. Minden korban nagy tisztelet övezte, ismerték és tisztelték őt a görögök is, Anaitisz néven. Őseink Asszony vagy Boldogasszony néven tisztelték, szűznek tartották.

Az „Á” rovásjele és szavai: Á = Áldott állapotú asszony = a jövő útja. Gyermekét óvó anya. Áldás. Isteni áldás egy szent feladaton, erővel és kitartással.

A „B (eB)” rovásjele és szavai: a B betű az Atyaisten, továbbá Bak (fűrészbak). Fogalmi jelentése: Bél vagy Baál, aki az ősi magyar Szentháromság Fiúistene. B (eB) = Baál, Bél, belső Bél, a sumér Enlil isten jelzője. Jelentése „Úr”, szó szerint: Én-Lélek. Nála vannak a királyi jelvények, a földi király Bél helytartója. A magyar Szentháromságban Bél a Fiúisten neve. B = Boldogasszonyunk.        Újszülött csecsemő, baba; bá-ba.

A „C (eC)” rovásjele és szavai: C (eC) = Celőke – a nyílvessző régies kifejezése (céllőke), cél, irány, lő, felfelé, a legfelsőbb szintek felé való irányultság. A szó érdekessége, hogy megfogalmazza a funkciót is. Az első szótag a cél szavunkat rejti. A celőke szóban benne van a célba juttatás mikéntje is: lő. Cél az Isteni Tökéletesedés – a tudatosulás iránya.

A „CS (eCs)” rovásjele és szavai: CS = CSermely, CSatorna, vagy az a CSapás, amit az állatok járnak ki az erdőben. CS = CSap, CSapat, CSalád. A család az Isteni Rend legszentebb csoportosulása. A jel egyik lehetséges fogalmi értéke a család. A jel eredeti formája valószínűleg négyzet, a négyzet pedig – zártsága miatt – harci alakzat, csapat is lehet.

A „D” rovásjele és szavai: a D betű a testet öltött Atyaisten, vagyis a Fiúisten (+) a Teremtő, vagy ahogy az ősi magyar hitvilág nevezte: „Öregisten” – az ő jele az „Us” mint Ős. D = Derék (testtájunk). Fogalmi jelentése: DU, az ősi magyar isten-hármas egyik tagja (Eneh–Du–Bél), az Atyát jelenti az ősibb változatban. Éltető Isten – a megújító tavasz serkentő életereje.

Az „E” rovásjele és szavai: E = Evőeszközök, Eleven. A feltételezett „Eleven” fogalmat indokolja a kapcsolat a H betűvel (H = hal, halál), és az is, hogy ábécénk minden egyes mássalhangzójának segédhangja, vitathatatlanul a legtöbbet használt, s ezért a legfontosabb magánhangzó. Úgy is mond-hatnánk, hogy jelsorunkat az élet, az elevenség hatja át. E = Ember, Elődei tapasztalatát, s Isten Lelkét megvalósító Ember.

Az „É” rovásjele és szavai: É = Ég, Élet (a Földet körülölelő égbolt).

Az „F (eF)” rovásjele és szavai: F = Föld (a négy égtájjal). F = Fényforrás jelölése. Ehhez a jelhez kapcsolható talán a legtöbb emlékünk. Nemcsak betű, hanem ősidők óta egyben szimbólum is. Többen, többféleképpen magyarázzák a jel értelmét. Jelképezi az Aranykort, az Első Királyságot. Ókori városalaprajzok az eF betűt mintázzák, de ilyen elrendezést mutatnak az állandó katonai táborok is.

A „G (eG)” rovásjele és szavai: G = éGbolt, Gém, Gát. Ég szavunknak kettős értelme van, ugyanis jelentheti az égboltot, s jelentheti a lángolást is. A két fogalom szorosan összefügg egymással, gondoljunk csak a viharok esetén előforduló villámlásra, a perzselő, szikrázó napsütésre, vagy akár a lángoló égboltra. Istenhez jutást benső erőnk segíti vagy gátolja.

Az „eGY – GY” rovásjele és szavai: GY = eGYisten, Isteni Egység, fogalmi jelentése: népünknél a Teremtő Isten jelzője: az egy, egyetlen.

A „H (eH)” rovásjele és szavai: H = Hajfonat vagy Hálószem vagy Hal, Halál. A H betű fogalmi értéke: Hal. Ez a jel megtalálható a sumer jelek között is „Ha” (Ha = hal) fogalomértékkel, de átvették a türkök is, B hangértékkel (Balik = hal). A magyar és a sumer H jel között nemcsak formai azonosság áll fenn, de a hang- és fogalmi érték is azonos.

Az „I” rovásjele és szava: I = Istenfa (az építés alatt a jurta közepét – a tündöklőt – megtartó fa), fogalmi jelentése: Isten. Napfénnyel keresztelő magyarok ősjelképe.

SZAKRÁLIS ÁBÉCÉ II.

SZAKRÁLIS ÁBÉCÉ III. 

SZAKRÁLIS ÁBÉCÉ IV.

Perlaki Zsuzsanna Éva

Ha szeretnél mélyebben elmerülni a rovásírás rejtelmeiben, és érdekel a Földön kívülről származó aranylemezek valódi megfejtése, akkor ajánlom figyelmedbe az alábbi könyvet!

Perlaki Zsuzsanna Éva: Ősi rovásjelek az erdélyi aranylemezeken

A kötet megrendelhető a meridiancsoport@gmail.com e-mail-címen. Könyvesboltokban nem kapható!

Formátuma A5, terjedelme 122 oldal.

Ára: 3000 Ft + 1200 Ft postaköltség.

Az univerzum maga az élet, nemcsak fizikai, hanem szellemi lények sokaságától is hemzseg. A végtelen időben a galaxisok milliárdjai születnek és pusztulnak el úgy, hogy a változatlan Egy meg sem rezdül. Ma már biztosan állíthatjuk, hogy civilizációnk nem az első ezen az általunk Földnek nevezett bolygón. Az egyiptomiak, a sumírok, a maják, a hunok-magyarok, a kínaiak, az indiaiak, a dogonok ősi történetei mind-mind arról tanúskodnak, hogy elődeink vagy más bolygókról érkeztek, vagy e nem földi civilizáció képviselői tanították őket. És innentől már csak egy lépés, hogy a bibliai egy nyelv is tőlük származik. Egy nyelv, egy tudás, egy vallás és egy írás volt valaha a Földön, ami bábeli zavarodottságba került az idők során. Ősi jeleink rendkívül időtállók, és ha ezek földönkívüli utazók aranylemezein köszönnek vissza, akkor a forrásuk bizonyára közös.

Perlaki Zsuzsanna Éva ebben a könyvében az erdélyi aranylemezeket veszi górcső alá, melyeket 1974-ben adtak át földönkívüliek Izsáky Lászlónak és társainak. Bemutatja a lemezeken szereplő idegen írásjelek és az ősi földi ábécé hasonlóságait és különbségeit. Rámutat arra, hogy Izsáky László helytelenül fejtette meg a lemezeket, hibás ábécét állított össze, ezáltal a köztudatban elterjedt „versikék” helyett teljesen más értelmet rejthetnek a jelek. Hónapokon át elemezte az aranylemezekre rótt betűket, számtalan összehasonlító táblázatot készített, sokféleképpen próbálta dekódolni a szövegeket. Elrugaszkodott a berögzült földi szokásoktól, és univerzális gondolkodásra törekedett. Véleménye szerint a kozmikus Biblia néhány darabja kerülhetett az emberiség kezébe, amely a teremtés hajnalát meséli el.